Bizonyára a legtöbb Ötpróbázó érzékelte már az elmúlt hetekben, hogy bizonyos termékekből és méretekből kifogytunk. Az okokról és a megoldásról az alábbiakban adunk tájékoztatást.
Varga Ádám gyakori és örömmel látott vendége az Ötpróba és a GeoGo eseményeknek. Az újdonsült Európa-bajnok kajakos amellett szakít időt ezekre a sportprogramokra, hogy a beosztása nagyon szoros, hiszen azon felül, hogy olimpiai ezüstérmes és immár Európa-bajnok élversenyző, a tanulmányait is igen komolyan veszi: fizikushallgató nappali tagozaton. Hogyan osztja be az idejét? Miként jut energiája ennyi mindenre? És hogyan került
Makovics Sándort sokan ismerhetik. Ő az a futó, aki télen-nyáron csak egy sortban, mezítelen felsőtesttel fut a versenyeken. Ő az is, aki gyakran mezítláb teljesíti a távokat. Ő az az amatőr sportoló, aki számos kollégáját, ismerősét ösztönözte már arra, hogy elkezdjenek mozogni. Sokakat megismertetett az Ötpróbával és a GeoGo-val. De mindenekelőtt ő az a példakép, akit egykori állami gondozottként, a
Ha nyár, akkor Balaton-átúszás. A hétvégén már 41. alkalommal rendezték meg az ikonikus eseményt, amit az elmúlt évtizedben én is csak komoly indokkal hagytam ki. Szerencsére idén nem volt holmi másik esküvőm, így kilencedik alkalommal úszhattam meg a Révfülöp-Boglár távot.
Egy különleges sportfesztivál zajlott június 16-án, péntek éjszaka a fővárosban 22 ingyenes sportág megjelenésével, ahol az olimpikonok és a teljesen kezdő sportolók a szabadidősport örömünnepeként mozogtak együtt hajnali 4-ig a Hősök terén és a Városligetben.
Sportold át az éjszakát INGYENESEN, több ezer ember társaságában a Hősök terén és a megújult Városligetben!
Május elején az Ötpróba honlapot böngészve még épp időben vettem észre, hogy idén is megrendezik a Futókörök Napja ingyenes eseményt. Tavaly a Sportligetben, előtte Gödöllőn vettem részt ezen a jó hangulatú eseményen, idén sem maradhatott ki. Hogy legyen egy kis extra tétje, úgy terveztem feszegetem kicsit a határaimat és megpróbálom überelni az eddigi leghosszabb – maratoni – távomat, hátha akár
A közelgő Hervis Zsámbékfutás szervezőjével, Patyi Jánossal arról beszélgettünk, hogy hogyan lehetne a családtagokat, barátokat rávenni arra, hogy elkísérjék a “megszállott” futót egy vidéki futóversenyre!
Idén egyetlen olyan Ötpróba-állomás lesz, ahol 5 különböző sportágban is tudsz majd pontot gyűjteni, ez az esemény pedig nem más, mint a május 13-i Vitézlő teljesítménytúra, Szendrőn. Légy részese Te is az Ötpróba „egységének”, érkezz a Vitézlőre Ötpróbás öltözetben és mutassuk meg milyen erős közösség a miénk!
Ez az év olyan “jól” indult számomra, ahogy az előző befejeződött, amit jól mutat, hogy az idei első írásomra áprilisig kellett várni. Öcsém tavaly kezdett el futni és elterveztük, hogy lefutom vele élete első félmaratonját. A Zúzmara sajnos idén elmaradt, így a Vivicittá lett a kitűzött cél. A verseny ismét bizonyította, hogy a szabadidő sportban milyen óriási potenciál van, öcsémen
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal az eXtremeMan Kft. egyik vezetője, Dr. Herr Gyula mutatkozik be.
Április 7. és 10. között egy húsvéti hosszú hétvégés GeoGo kihívást szervezünk Nektek!
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal Nagy Gábor László mutatkozik be, aki egyéni vállalkozóként szervezi meg évről évre a Rácalmási Szigetfutást.
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Napkori Sportegyesület képviseletében Serbán András mutatkozik be.
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Szabadszállási Mentőalapítvány kuratóriumi tagja, sporteseményeik szervezője, Asbóth György mutatkozik be.
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Szarvasi Úszó, Vízilabda és Szabadidő Egyesület (SZUSE) egyik vezetője, Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna mutatkozik be.
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Fuss Neki Egyesület vezetője, Nagy Tamás mutatkozik be.
Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Vasi Vándorok Sportegyesület vezetője, Gombos Kálmán mutatkozik be.
A 2021-es év végén meghirdetett, nagysikerű Szilveszteri Nagy Durranás – GeoGo kihívást ezennel ismét útjára indítjuk és lehetőséget biztosítunk Ötpróbázóinknak arra, hogy az ünnepi időszakban mozogjanak, ezáltal pontokat gyűjtsenek és jutalmakban részesüljenek. A kihívás ezúttal is december 31. és január 1. között zajlik majd az ország egész területén!
Black weekend kicsit másképp! November 25-én Black Friday, így ennek alkalmából egy egész hétvégés GeoGo kihívást szervezünk Nektek!
A minap találkoztunk egy érdekes felhívással a közelgő “Évadzáró Túranap és Terepfutás a Nyakason” nevű pontszerző eseménynél. Ennek jártunk utána és beszélgettünk Patyi Jánossal a Zsámbékfutás rendezvényeinek egyik frontemberével.
Szerencsére sikerült betartanom a maratonos beszámolómban tett ígéretem és végre nem kellett hónapokat várnom az újabb Ötpróbás eseményre. Amúgy is nagyon itt volt már az ideje egy kis természetjárásnak, legutóbb pont két hónappal korábban és egy kontinenssel arrébb túráztunk a Yosemite nemzeti park óriásfenyői között. Szerencsére most hűvösebb időben, ezeket a szép emlékeket is felelevenítve teljesítettük Zsófival és Lekvárral az
Sajnos az élet úgy hozta, hogy a Balaton-átúszás után nem nagyon jutottam el Ötpróbás eseményre, több számomra sokat jelentő versenyt (Balatonman, WizzAir félmaraton) is ki kellett hagynom (más kérdés, hogy micsoda élményekben volt részem kárpótlásul…). Közeledett viszont az október és ősszel még valamiféle felkészülésre is futotta az időmből, így vasárnap ott állhattam a 37. SPAR Budapest Maraton rajtjánál.
Október 8-án kerül megrendezésre a Kéktúrázás napja, ez alkalomból pedig egy GeoGo kihívást szervezünk Nektek!
Három év kényszerszünet után, szeptember 3-án újra a legmenőbb bringásokra vár a feladat, hogy felfedezzék a kőbányai pincerendszer sötét járatait. A nagy múltú – részben – föld alatti verseny újdonsága, hogy immár a gyerekek is rajthoz állhatnak.