Barion Pixel

III. CEGLÉDFÜRDŐ FUTÓFESZTIVÁL

AZ ESEMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA

Immáron 3. alkalommal került megrendezése a Ceglédfürdő Futófesztivál, melyen a résztvevők különböző távokon mérethették meg magukat. Az alap futókör 3,5 km volt, a félmaratont teljesítőknek ezt kellett hatszor megtenni, hogy a gyönyörű érmet nyakukba akasszák. A versenyközpont egy gyönyörű kis tó mellett volt, ahol a reggeli köd felszállta után mesés környezetből rajtolhattak a versenyzők.
A 400 résztvevő és kísérőik csodálatos hangulatot varázsoltak a helyszínre, az Ötpróba sátornál is akadtak érdeklődők és régi motorosok is, akik ajándékokat vettek át.

HANGULATJELENTÉS

Szuper hangulatban telt a verseny. A reggeli ködös, hideg időjárás, délelőttre csodálatos napsütésbe fordult át, ami a déli órákban tetőzött, és a nagy, nyílt területen az emberek nehezen találtak árnyékot, de azért nem volt súlyos a helyzet, csak néhány futó döntött úgy, hogy póló nélkül szeli át a célvonalat. Nagyon pozitív, hogy az esemény hivatalos megnyitóján egy adománygyűjtésről is szó esett, illetve lehetőség volt a helyszínen is adakozni, egy beteg kislánynak, Zójának az orvosi kezelésére.

LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

Időpont:2024. május 25.

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
2700 Cegléd, Fürdő út 1

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

INDULÓK SZÁMA

  • 400 fő

TÁVOK, PONTOK

  • 7 km
  • 14 km
  • 21 km

AZ ESEMÉNY SZERVEZETTSÉGE

A szervezettség alapvetően jó volt, egy-két elveszett versenyző akadt, akik nem találták a rajtszám felvétel helyét.

ÍGY LÁTTUK MI

A verseny szervezetten lezajlott, jó volt a hangulat és reméljük, hogy jövőre is visszatérhetünk!