Barion Pixel

“20 ÉV – 20 KM” – EU-S FUTÁS

AZ ESEMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA

Az esemény versenyközpontjául Budapesten a Szabadság tér szolgált. Innen rajtolt és ide is ért célba a mintegy 3325 fő. A 20 km-es távot egyénileg, két fős és a három fős váltóban is lehetett teljesíteni.

HANGULATJELENTÉS

A rendezvény végig jó hangulatban telt, a kellemes tavaszi időjárásnak köszönhetően rengeteg érdeklődő érkezett a helyszínre.
Ötpróba-szempontból nézve az eseményt egy nagyon sikeres napot zárhattunk: összesen 217 db ajándékot osztottunk ki, ezen kívül számos érdeklődő is megkereste sátrunkat. Voltak friss regisztrálók, akik telefonjuk segítségével már ott a helyszínen elkészítették Ötpróba-fiókjukat – őket tájékoztattuk az Ötpróba menetéről, a megszerezhető ajándékokról, valamint azokról az apróságokról, amikre érdemes odafigyelni a következő rendezvények során.
A futáson részt vet tSzemán Róbert ügyvezetőnk és Ötpróba nagyköveteink is: Kiss Gergely, Cseh László és Gajdos Tamás, akik váltóban teljesítették a távot. Ujvári Iza és Storcz Botond pedig a pályán kívül szurkoltak társaiknak.

LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

Időpont:2024. május 12.

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Szabadság tér
Szabadság tér

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

INDULÓK SZÁMA

  • 3325 fő

TÁVOK, PONTOK

  • 6.7 km
  • 13.4 km
  • 20 km

AZ ESEMÉNY SZERVEZETTSÉGE

A szervezők az útvonal biztonságának megteremtésére idén is nagy hangsúlyt fektettek, a verseny útvonalán ugyanis nem volt teljes az útzár, így rendőrök és polgárőrök biztosították a kereszteződéseket, gyalogátkelőhelyeket.
Az útvonal alatt több frissítőpont is kialakításra került – körülbelül 3 kilométerenként –, ahol víz, izotóniás ital, szőlőcukor és banán várta a frissíteni vágyókat. A célban pedig a befutóérem mellett – mely Magyarország 20 éves Európai Uniós tagságát szimbolizálja – gyümölcsöt, müzli szeletet, üdítőt, valamint naptejet és összecsukható poharat is kaptak a teljesítők.

ÍGY LÁTTUK MI

A jó hangulat és a nagy érdeklődés mellett, fontos megemlíteni, hogy az előzetes rajtszám felvételnek köszönhetően a helyszíni átvétel gördülékenyen ment, nem alakultak ki sorok az asztaloknál.