Barion Pixel

Kiemelt

5
jún

Június 16-án Mozgás Éjszakája a Hősök terén és a Városligetben!

Sportold át az éjszakát INGYENESEN, több ezer ember társaságában a Hősök terén és a megújult Városligetben!

15
máj

Sportos élménynap Zsámbékon

A közelgő Hervis Zsámbékfutás szervezőjével, Patyi Jánossal arról beszélgettünk, hogy hogyan lehetne a családtagokat, barátokat rávenni arra, hogy elkísérjék a “megszállott” futót egy vidéki futóversenyre!

9
máj

Egységben az erő!

Idén egyetlen olyan Ötpróba-állomás lesz, ahol 5 különböző sportágban is tudsz majd pontot gyűjteni, ez az esemény pedig nem más, mint a május 13-i Vitézlő teljesítménytúra, Szendrőn. Légy részese Te is az Ötpróba „egységének”, érkezz a Vitézlőre Ötpróbás öltözetben és mutassuk meg milyen erős közösség a miénk!

20
ápr

A SZERVEZŐ IS EMBER: Dr. Herr Gyula (eXtremeMan)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal az eXtremeMan Kft. egyik vezetője, Dr. Herr Gyula mutatkozik be.

3
ápr

Húsvéti GeoGo kihívás – Tojáskeresés helyett Ötpróba pontgyűjtés!

Április 7. és 10. között egy húsvéti hosszú hétvégés GeoGo kihívást szervezünk Nektek!

16
márc

A SZERVEZŐ IS EMBER: Nagy Gábor László (Rácalmási Szigetfutás)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal Nagy Gábor László mutatkozik be, aki egyéni vállalkozóként szervezi meg évről évre a Rácalmási Szigetfutást.

28
febr

A SZERVEZŐ IS EMBER: Serbán András (Napkori Sportegyesület)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Napkori Sportegyesület képviseletében Serbán András mutatkozik be.

10
febr

A SZERVEZŐ IS EMBER: Asbóth György (Szabadszállási Mentőalapítvány)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Szabadszállási Mentőalapítvány kuratóriumi tagja, sporteseményeik  szervezője, Asbóth György mutatkozik be.

3
febr

A SZERVEZŐ IS EMBER: Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna (Szarvasi Úszó, Vízilabda és Szabadidő Egyesület)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Szarvasi Úszó, Vízilabda és Szabadidő Egyesület (SZUSE) egyik vezetője, Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna mutatkozik be.

27
jan

A SZERVEZŐ IS EMBER: Nagy Tamás (Fuss Neki Egyesület)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Fuss Neki Egyesület vezetője, Nagy Tamás mutatkozik be.

20
jan

A SZERVEZŐ IS EMBER: Gombos Kálmán (Vasi Vándorok Sportegyesület)

Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Vasi Vándorok Sportegyesület vezetője, Gombos Kálmán mutatkozik be.

16
dec

Szilveszteri Nagy Durranás 2.0 – GeoGo kihívás

A 2021-es év végén meghirdetett, nagysikerű Szilveszteri Nagy Durranás – GeoGo kihívást ezennel ismét útjára indítjuk és lehetőséget biztosítunk Ötpróbázóinknak arra, hogy az ünnepi időszakban mozogjanak, ezáltal pontokat gyűjtsenek és jutalmakban részesüljenek. A kihívás ezúttal is december 31. és január 1. között zajlik majd az ország egész területén!

18
nov

Black weekend a GeoGo-val!

Black weekend kicsit másképp! November 25-én Black Friday, így ennek alkalmából egy egész hétvégés GeoGo kihívást szervezünk Nektek!

11
nov

“Fogadj örökbe egy túrázót”

A minap találkoztunk egy érdekes felhívással a közelgő “Évadzáró Túranap és Terepfutás a Nyakason” nevű pontszerző eseménynél. Ennek jártunk utána és beszélgettünk Patyi Jánossal a Zsámbékfutás rendezvényeinek egyik frontemberével.

2
nov

Ősszel a Pilisben

Szerencsére sikerült betartanom a maratonos beszámolómban tett ígéretem és végre nem kellett hónapokat várnom az újabb Ötpróbás eseményre. Amúgy is nagyon itt volt már az ideje egy kis természetjárásnak, legutóbb pont két hónappal korábban és egy kontinenssel arrébb túráztunk a Yosemite nemzeti park óriásfenyői között. Szerencsére most hűvösebb időben, ezeket a szép emlékeket is felelevenítve teljesítettük Zsófival és Lekvárral az

Read more

17
okt

Hajszál híján három óra

Sajnos az élet úgy hozta, hogy a Balaton-átúszás után nem nagyon jutottam el Ötpróbás eseményre, több számomra sokat jelentő versenyt (Balatonman, WizzAir félmaraton) is ki kellett hagynom (más kérdés, hogy micsoda élményekben volt részem kárpótlásul…). Közeledett viszont az október és ősszel még valamiféle felkészülésre is futotta az időmből, így vasárnap ott állhattam a 37. SPAR Budapest Maraton rajtjánál.

5
okt

Két lábon a Kékúton kihívás!

Október 8-án kerül megrendezésre a Kéktúrázás napja, ez alkalomból pedig egy GeoGo kihívást szervezünk Nektek!

24
aug

Ötpróba hazai pályán: visszatér az Underworld Kupa!

Három év kényszerszünet után, szeptember 3-án újra a legmenőbb bringásokra vár a feladat, hogy felfedezzék a kőbányai pincerendszer sötét járatait. A nagy múltú – részben – föld alatti verseny újdonsága, hogy immár a gyerekek is rajthoz állhatnak.

17
aug

Fedezd fel sportolva a Napfény városát!

Szegeden élsz vagy ott töltesz egy hosszú hétvégét? Ismerd meg hazánk egyik legszebb településének nevezetességeit gyalog, futva, bringázva vagy görkorizva – mindezt Ötpróba pontokért.

27
júl

40 fokban negyvenedszerre

Idén jubilált a Balaton-átúszás, 40. alkalommal rendezték meg, rögtön az első meghirdetett időpontban. Ráadásul újonnan a SUP-osoknak is kedveztek, átevezni is lehetett a távot, így talán még a szokásosnál is nagyobb tömegrendezvényre számíthattunk az év addigi talán legmelegebb napján. Mivel tavaly az eltolás miatt úgy esett, hogy választanom kellett az esküvőm és az átúszás között (ha csak egy hajszálnyival is, de az előbbi nyert. 😉 ), így a kihagyás után nem volt kérdés, hogy “megúszom”.

5
júl

Félmaraton 30+ °C-ban

Sajnos az utóbbi időben sem jutott túl sok időm a mozgásra, de szerencsére június végére kezdtem kicsit fellélegezni. A Mozgás Éjszakája még kimaradt, viszont a kőbányai Szent László Napi Futással megindulhatott a nyári pontszerzések sora. Hazai terep, három éve meg is nyertem, szóval örültem, hogy újra ott lehetek a versenyen.

22
jún

Húszezren sportolták át az éjszakát június 17-én!

Hatalmas sikerrel és 20.000 fős résztvevői létszámmal zárult a Mozgás Éjszakája, mely ébren és aktívan tartotta a fővárost péntek éjszaka a Hősök terén és a Városligetben.

3
jún

Június 17. Mozgás Éjszakája a Hősök terén és a Városligetben

Sportoljuk át az éjszakát több ezer ember társaságában a Hősök terén és a megújult Városligetben!

26
ápr

Idén újra Mozgás Éjszakája, június 17-én, a Hősök terén és a Városligetben!

TÖLTSD AZ ÉJSZAKÁT SPORTOLÁSSAL TÖBB EZER EMBER TÁRSASÁGÁBAN!

19
ápr

ÖTPRÓBA BLOG: COVID után újra – húsvéti GeoGo kihívás

A GeoGo-n már korábban kiszúrtam, hogy van pár budapesti kerékpáros túra elérhető közelségben. Mivel általában alacsonyabb intenzitáson tekerek (Budapesten a lámpák miatt amúgy is nehéz hosszan “sprintelni”), és különben sincsen még biciklis pontom a párizsi sorozatban, így jó ötletnek tűnt a “Dél-Pesti Dunaparti” nevű túrát választanom.