ÖTPRÓBA BLOG: Újra a föld alatt

Már sokszor volt szerencsém a kőbányai pincerendszerhez, legutóbb két éve futhattam a föld alatt. Az egy nagyon izgalmas verseny volt, hárman futottunk az aranyért végül második lettem, de az időm másodpercre megegyezett az elsőével. Az aktuális formám ugyan nem sok jóval kecsegtetett, mégis mikor januárban jött Timi email-je, hogy nevezek-e valamelyik távra, nem vacilláltam sokat, a félmaratont választottam, hogy bezsebeljek újabb 4 pontot.

Jelenleg extra terhelés alatt élem az életem – és sajna nem a sport terén (munka, egyetem, egyéb magánéleti célok). Így aztán zajlik a formahanyatlásom, muszáj minden apró lehetőséget megragadnom a mozgásra. A verseny hetében csak előző nap, szombaton jutott időm mozogni egyet. Úgy voltam vele, ha most nem is váltom meg a világot, a BBU-s Föld Alatti Futások mindig hatalmas élményt adnak, a jelmezes futók, a hangulatosan kivilágított pincerendszer biztosan nagy buli lesz – nem is tévedtem.

Vasárnap 8:45-re érkeztem a KÖSZI épületéhez, ahol összefutottam Balázzsal. A szokásos dolgokat gyorsan letudtam és együtt melegítettünk be a fél 10-es rajtra. Átbeszéltük, kinek hogy ment a téli alapozás, mik a tervek a versenyre, majd beálltunk a rajthoz. Eddigre már a legkisebbek túl voltak a futamaikon, aranyos volt látni, hogy apuka kezét fogva, nagy mosollyal az arcukon futnak be a totyogós picik a célba.

A rajtpisztoly dördülése előtt sok sikert kívántam Balázsnak, éreztem, hogy ma nem fogom tartani vele a lépést. Ahogy elrajtoltunk, 4 perces kilométereken belül futva próbáltam nem túlságosan lemaradni az élmezőnytől. A Bebek utca – Harmat utcai emelkedő meg is alapozta a hangulatot, zilált a tüdőm rendesen, mire felértem, és ezt még kétszer meg kellett tenni! A jól ismert Óhegy-parki futópályán aztán rendbe szedtem magam, harmadik helyen, de Balázséktól jócskán lemaradva vettem fel a tempót.

Idén a megszokottól eltérő úton jutottunk be a pincerendszerbe, sok volt a kanyar és fordító. Mivel nem volt nálam fejlámpa, kissé óvatosabban futottam, de szerencsére egy megcsúszástól eltekintve nem volt semmi probléma. A tágas folyosókon lépten nyomon valamilyen hangulatos látványelemre bukkantam, nagyon gyorsan elszaladt a felszín alatti bő két kilométeres szakasz. Az első kört átlagosan 4 perces kilométereket futva tettem meg.

Mivel az élmezőnyt teljesen szem elől vesztettem, a második kör magányosra sikeredett. A harmadik helyet tartottam, de a tempóm romlott, itt már kiütközött az edzéshiány és éreztem, hogy lassulok. A kedvemet azért nem szegte, nagyon jó futóidő volt a szabadban, élmény volt futni a felszín alatt és felett egyaránt.

Az utolsó körre tovább lassultam, a kezdeti emelkedőre feljutni már igazi kihívásnak tűnt. Sokáig még itt is egyedül futottam, a park után kezdtem utolérni a lassabb sporttársakat. Az egyik váltó harmadik tagja elhúzott mellettem, de az egyéni harmadik helyet sikerült tartanom.

Végül épp hogy 1:30-on belül értem a célba. Kissé szomorú voltam, ennél azért kicsit jobb időt reméltem, de most egy darabig ilyenekhez kell hozzászoknom, a harmadik hely azért vigasztalt. Örültem Balázsnak is, aki magabiztosan nyerte a versenyt. Sajnos az eredményhirdetésre nem tudtam maradni, előzetesen nem gondoltam, hogy érdekelt leszek, így a Zsófival betervezett program miatt sietnem kellett haza.

Összességében szuper verseny volt, örültem, hogy ott lehettem, jutott egy kis mozgás. Elnézve a résztvevők gesztusait, szerintem mindenki élvezte a szép időt és a látványos útvonalat. Egy darabig most elbúcsúztam a pincerendszertől, de biztos nem örökre. A következő kihívást még nem látom magam előtt, de ideje volna valami kerékpáros versenyre is eljutnom, mert hiába a közel 60 pont, még csak 4 sportágban teljesítettem. Meg hát hiányzik is a bringa, na meg az úszás is.

 

FILIPSZKI PÉTER