Legutóbbi írásom óta lehetőségeimhez mérten szorgosan gyűjtögettem a pontokat. Úsztam 3 km-t a Vizesgálán 4 pontért és a környező GeoGo-s útvonalakat is felfedeztem. Így október második hétvégéjéhez már 25 ponttal érkeztem meg, ezen a hétvégén pedig rögtön el is értem a 30 pontot, ugyanis hetedszerre teljesítettem a Budapest maratont.
A tavalyi 3 órán belüli maratonomra szörnyen büszke voltam, futásban talán ez volt az eddigi legkomolyabb sikerem. Ezek után idén sem hagyhattam ki, csábított a teljesítésért járó 6 Ötpróba pont és hogy megismételjem a tavalyi sikert. Az előjelek vegyesek voltak, futottam egy remek Wizz Air félmaratont, de összességében az idei évből nagyon sok edzés kimaradt.
Ahogy közeledett a verseny, próbáltam hosszabb távokat is futni, a mostanában hanyagolt törzsizmokat erősítő gyógytornát is elővettem újra. Alakult is a dolog, így aztán különösen fájt, hogy a verseny hetében az esős, hűvös időben sikerült összeszednem egy torokfájást. Ettől persze nem adtam fel, a sport, a versenyek, az Ötpróba már megtanított rá, hogy kellően kitartó legyek és küzdjek a céljaimért.
A Lágymányosi campusból szombaton rajtoló futók jobban jártak, mint a vasárnapi hosszabb távok szerelmesei. Ahogy a villamossal a versenyközpont felé haladtam a hol szemerkélő, hol intenzívebb esőben, bennem is felötlött, hogy lehet jobban jártam volna valamelyik rövidebb távval. De hát akkor kell ugye futni, “amikor jól esik”…
Persze nem én voltam az egyedüli “bolond”, rengeteg felkészült versenyző volt már a versenyközpont környékén. Idén érzésre kicsit több volt a sorban állás, de így is kellő időm volt elintézni a szokásos dolgokat (rajtcsomag felvétel, mosdó, bemelegítés). A ruhatárnál az időjárás miatt kellett kicsit gondolkodni, de végül is maradt felül a futópóló és aláöltözet, alul rövidgatya.
A 9 órai rajtot már felkészülten vártam számos hazai és külföldi sporttárssal. A csúnya idő ellenére a lelkesedés és a hangulat nagyon jó volt, ennek megfelelően jó tempóval indítottam. Kisebb társaságok futottak együtt, én is egy ilyenhez csatlakoztam, nagyjából a 4 perces kilométereket hoztunk. Jól esett a tempó, ezért nem akartam lassítani, persze ennek később meg lett a böjtje. A budai rakparton kétszer is nagyon hosszan északnak kellett futnunk szembeszélben és esőben. Ezt már verseny közben sem kifejezetten élveztem, így utólag visszagondolva pedig nagyon sok energiát kivehetett belőlem.
A rossz idő ellenére a biztatást mindenki megkapta, rengeteg szurkoló állt esernyővel, esőkabátban az út szélén és szurkolt nekünk. Ők is megérdemelnének egy érmet, szerintem sokunknak nagyon jól estek a biztató szavak. A zenei pontok is kitettek magukért, mindig egy kis plusz lendületet biztosítva.
A jó tempó és hangulat mellett a táv első fele gyorsan eltelt, 1:25-ös félmaratont futottam, de még ekkor sem éreztem, hogy baj lesz. A szemem előtt ott lebegett a 3 órán belüli idő és egy esetleges PB. Aztán ahogy eljött az Árpád híd megmászásának ideje, kezdtem elveszteni az eufóriát. Mire a Margitszigeti frissítéshez értem, már tudtam, hogy elrontottam az elejét. Éreztem, hogy nem fogom bírni az addigi tempót. 28 km-nél kezdtem visszább fogni magam. Felfutni a Margit hídra már újabb nagy küzdelem volt. A pesti oldalon még tartottam magam, de az utolsó 10 km-re előjött a görcs. Újra az Árpád hídon futva többször meg kellett állnom nyújtani, és ezek a megszakítások már a célig megmaradtak. Sorra futottak el mellettem azok, akiket a verseny elején elhagytam. Ők ismerték az aznapi határaikat, nekem ez most nem jött össze.
Az utolsó frissítőállomásoknál magnézium és kalcium is volt, ezek kicsit javítottak a helyzetemen, de már nem tudtam visszaállni jobb tempóra. Bele kellett törődnöm, hogy idén nem lesz meg a 3 óra. Így visszaolvasva elég gyászosan hangzik, de azért nem volt itt a világ vége. 11 után végre az eső is elállt, a nap is kezdett kisütni, a szurkolók biztatása nem akart szűnni, szóval a mosolyt azért nem vesztettem el. Végül 3:05:30 lett a célidőm, ami így is a második legjobb maratonomat jelentette.
Azt hiszem ezt a szenvedős teljesítést nem fogom elfelejteni, de kellenek az ilyenek is, hogy az ember tanulhasson belőlük. Most bő két hét szünet lesz, amibe a regeneráció mellett talán csak egy-két GeoGo túra fér bele, hogy aztán egy hasonlóan nehéz kihíváson, az Intersport 30 km-es terepfutásán küzdjem le a szintet és gyűjthessem a pontokat. Már nagyon várom, évek óta nem voltam komoly terepfutáson, remélem sokatokkal találkozunk!
FILIPSZKI PÉTER
