Újra eljött. Hosszú idő után végre ott lehettem egy futóversenyen, ahol ráadásul elkezdhettem gyűjteni az Ötpróba pontjaim. Rengeteget kellett rá várni, az egész világot megrázó vírus, majd a saját időhiányom miatt, de végül is csak eljött (picit lódítok, júniusban Zsófival már megvolt a gödöllői éjszakai túra és három pont).
Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy nyáron egyből folytatódik az Ötpróba. A sorozat már annyi mindent adott nekem: kihívást, felejthetetlen élményeket, ismertségeket és talán az íráskészségem fejlesztését. Az ötpróbázók közössége folyamatosan növekszik, az új ciklusban újabb és újabb események kerülnek fel pontszerző helyként a naptárba, ráadásul a mostani ajándékok is változatosabbak lettek, mint korábban. Ennyire dinamikusan fejlődő és szerethető sorozat esetén a kérdésre – hogy folytatnám-e a bloggerkedést – nem mondhattam nemet. “Első” beszámolóm pedig mi másról is írhatnám, ha nem arról a versenyről, melyen a legtöbbször teljesítettem, és ami 2014-ben elindított ezen az úton…
Az idei nyár nagyon zsúfolt volt, sokkal kevesebb edzésre jutott időm, mint szerettem volna. Versenyek is kimaradtak, a legénybúcsú programnak betervezett Balaton-átúszást is halasztották. Végre aztán eljött a 29-e és ott állhattam a Wizz Air félmaraton rajtjánál. Előzetesen formán kívül éreztem magam, így nagy célokat nem tűztem magam elé, főleg hogy kicsit elszórakoztam a rajt előtti időt, a bemelegítés elég gyengén sikerült.
Jó tempóban indultunk meg a rajt után, ekkor már tombolt bennem az adrenalin, a Kolonics György Emlékfutás óta elszoktam a versenyektől. Nagyon jó futó idő volt, élmény volt, ahogy mi futók meghódítottuk a rakpartot. Idén a pálya számos ponton eltért a megszokottól, a Margitszigettől eltekintve végig a budai oldalon futottunk. Átfutottunk az alagúton, eddigre már kezdett a tömeg szétszakadozni körülöttem, akadálytalanul tudtam tartani a 4 percen belüli kilométereket. Kicsit kételkedtem, hogy ez a tempó tartható lesz.
Lehet, hogy az előző nap vásárolt cipő repített. Szokták mondani, hogy új cipőt ne vegyünk fel versenyre, de ez szerencsére nekem most összességében jól sült el. 6 km-nél ugyan kikötődött a jobb cipőfűzőm, de mivel nem akadályozott, a bekötést csak halogattam. Féltem, hogy ha megállok, nem tudom majd újra felvenni a tempót, úgyhogy végül már csak a nyújtásnál kötöttem be.
Szóval jó iramban egyenletesen haladtam, közben ismét megállapítottam milyen szép a fővárosunk, a Parlament, a Margitsziget, a rakpart. Az útvonal mentén sok helyen lehetett frissíteni, a legtöbb helyen én is ittam egy kis vizet vagy izotóniás italt. A zenei pontok most is nagyszerű hangulatot és plusz energiákat hoztak, szerintem nem csak nekem, de az összes futónak. Ugyanígy a rengeteg lelkes szurkoló bíztatása is hajtott tovább.
Így aztán azt vettem észre, hogy már csak pár kilométer van a célig és tartom az időmet. A végére felzárkóztam Balázshoz, akivel mostanság mindig hasonló időket futunk és szinte a célig együtt futottunk. Hajrázni már nem maradt erőm, de így sem hittem a szememnek, amikor kiderült, hogy a célidőm 1:22:02 lett, amivel megdöntöttem a legjobb BSI-s félmaratoni időm. Soha rosszabb visszatérést! 🙂
Beindult tehát számomra is az Ötpróba sorozat, 4 pontot bezsebeltem és remélem még szeptemberben meglesz az első ajándék, a sportzokni. Persze, ehhez kell egy gödöllői kastélyfutás, egy rövidebb triatlon Kenesén és csobbanás a Vizesgálán a Duna Arénában.
Tartalmas szeptember lesz, de már várom! 😉
FILIPSZKI PÉTER
