ÖTPRÓBA BLOG: Hegyre fel!

Mivel idén feltehetőleg már sok versenyre nem jutok el, ezért nagyon vártam az október végét, amikor is 3 év után újra terepfutásra vállalkoztam. “Ha már csinálom, akkor legalább fájjon” elv alapján az Intersport Terepfutás hosszú-, 31 km-es és bő 1000 méter szintemelkedést tartalmazó, távjára neveztem. Három év után egyből a sűrűjébe, de egyáltalán nem bántam meg, így 5 Ötpróba ponttal gazdagodtam.

A maraton után igyekeztem magam szinten tartani, próbáltam szinteseket is futni több-kevesebb sikerrel (az Óhegy-park azért nem a Mátra). Egy véradás és egy vérvétel is becsúszott az esemény hetében, de összességében elégedett voltam a felkészüléssel. Az időjárással azért picit gondban voltam, hiába ígértek remek napsütéses, meleg időt napközbenre, zavarban voltam, hogy a reggel 7:45-ös rajt pár fokos hőmérsékletéhez hogyan öltözzek.

Végül a helyszínen az aláöltözet alul-felül, póló, rövidnadrág, kesztyű, sál kombinációt választottam, amit később kicsit meg is bántam. A összes szokásos procedúrát gyorsan letudtam és izgatottan vártam a rajtot. A szervezők kettesével indították a félmaraton és a hosszútáv összesen 400 versenyzőjét. Chip helyett az időmérést vonalkódos leolvasás biztosította, ezért is volt szükség a szakaszos rajtra.

Az első 7 km-en keresztül szinte csak felfelé futottunk. A várost elhagyva előbb a Róka-hegyet, Kő-hegyet, Ezüst-Kevélyt végül a Nagy-Kevély csúcsát győztük le. Próbáltam az elején az élmezőnnyel maradni, mivel 3 órán belüli időt szerettem volna elérni. Előzetesen azt hiszem kissé lebecsültem a szintkülönbség hatását. Mire a Nagy-Kevélyre értünk, már nem bírtam tartani a tempót, hogy maradjon erőm a végére lassítottam, néhol belesétáltam az emelkedőkbe.

Nem sokkal később, az első ellenőrző pontnál vált ketté a hosszú táv és a félmaraton mezőnye, innentől nagyon sokáig egyedül futottam. A pilisi táj a szikrázó napsütésben nagyon látványos volt, hiába lettem egyre fáradtabb, hatalmas élmény volt végig. A Szentkútnál volt az első frissítés, ahonnan szerencsére az eldobható poharak száműzve lettek. Viszont most – szemben a Balatonmannel – én is felkészültem, nálam volt a softcup pohár, így nem maradtam szomjan.

Csobánkán keresztül vezetett vissza az út a Kevély-nyeregnél levő ellenőrző pontra. Elhagyva a falut, kénytelen voltam sétálásra váltani, mert a táv talán legmeredekebb 2 kilométeres szakaszával kellett megküzdenem. Feljöttek a 2017-es emlékek, amikor ugyanezt a távot túráztuk végig, akkor is megszenvedtük, mire felértünk. A lelkem is kilihegtem mire újra az ellenőrző ponton voltam. Kiderült, hogy csak hárman vannak előttem, de mivel éreztem, hogy én már csak lassulni fogok, nem kezdtem dobogóról álmodozni.

A következő célpont és frissítés az Egri-várnál volt, ide már a félmaratonistákkal együtt futottam, így nem kellett a tájékozódásra figyelnem, cserébe megszűnt az addigi magány nyújtotta “belső elcsendesedés”, ami a stresszes hétköznapok után üdítő volt. Közben a további emelkedők hatására elkezdtem érezni az összes izmot a lábaimban, félő volt, hogy görcsölni fogok. Kissé “deja vu” érzésem volt, itt is – mint három héttel ezelőtt maratonon – az utolsó 8-9 km a görcs elleni küzdéssel telt.

Így aztán a negyedik helyemet sem tudtam megtartani és a 3 órából is kicsúsztam, de egyáltalán nem voltam elégedetlen. A lényeg, hogy azt kaptam, amit előzetesen vártam: gyönyörű időben, látványos környezetben és jó hangulatban egy szuper versenyt teljesítettem. Az már csak ráadás, hogy szépen gyűlnek az Ötpróba pontjaim, remélem idén még egy-két eseményre, GeoGo-s túrára eljutok és akkor 40 pont felett kezdhetem meg a jövő évet.

FILIPSZKI PÉTER