Ötpróba BLOG: Ég és föld

Még javában a július 24-i K&H 10 km-es versenyéről írt beszámolót formázgattam, mikor levelet kaptam az Ötpróba Párizsba csapat munkatársától, hogy folytatnám-e a blogírást a következő 3 éves olimpiai ciklusban. A válasz hamar megszületett.

Mivel a teljesített sportversenyekről amúgy is szoktam élménybeszámolót írni, az itteni blogírásnak sem lehetett akadálya.

A program megújult, változtak a ponthatárok és az ajándékok, bár bevallom – és emiatt lehet, hogy most ki fogok kapni –, engem a versenyen szerzett élmények jobban vonzanak, mint az ajándékok. De azoknak is örülni fogok.

És ha már a blogbejegyzés épp a 27. K&H mozdulj! futóestről készült, mely verseny éppen része a programnak, „postáztam” is. 🙂

Íme:

Foghatnánk a hőmérsékletre, és valamelyest talán fedné is az igazságot, vagy az időeredményünkre, de a legutóbbi két verseny közti nagy kontraszt mégsem ezekben, sokkal inkább az eltökéltségemben, kitartásomban volt.

A 27. K&H Mozdulj! futóest 10 km-es futói 18:00-kor, pontosan 6 órával később rajtoltak, mint két héttel korábban a Vivicittá 10 km-es versenyzői, de a hőmérő a Hősök terén is 30 fok fölötti értéket mutatott. Izgultam is, hogy a verseny második felében nem esek-e újra szét?! De bíztam magamban, abban, hogy sikerült fejben rendbe tenni magam, és hogy nem játszom el újra a két héttel ezelőtti szerepet. 🙂

A futótársam – ki tudja, hányadszorra – Marci lett, akivel utoljára 2019 novemberében futottam Siófokon, pont azon a versenyen, amit a kezdődő csonthártyagyulladásom miatt 6 km-nél fel kellett adnunk. Remélhetőleg ezen a versenyen ilyesmi nem történik.

5 órára beszéltük meg a találkozót, mivel a rajtcsomagot csak a helyszínen lehetett felvenni, de így is bőven maradt időnk társalogni, akklimatizálódni.

10-15 perccel a rajt előtt beálltunk a rajtzónába, ami ijesztően szűkös volt, és bár az első két kilométerre óvatosabb tempót tűztünk ki, a nem létező rajtpisztoly eldördülése után úgy kilőttünk mintha egy órán belüli időt szeretnénk futni. Kiérve a szűkös „folyosóról” aztán visszavettünk a nagy rohanásból, a 70 percen belüli célidőhöz nem kellett annyira sietnünk.

Az Andrássy úton kezdtünk és örömmel tapasztaltuk, hogy az út mindkét oldala árnyékos, így talán lassabban fogunk megsülni. 🙂 A Szív utcáig futottunk, ott egy fordító és mentünk is vissza. Ott egy jobbos és máris miénk volt a Dózsa György út, teljes szélességében.

Elfutottunk a hosszú palánksor mellett (remélem, tényleg az volt, mert én annak láttam, annak gondoltam), majd hamarosan egy bal kanyar és pár tíz méter után mit látok? Tőlünk balra egy padkát, ami velünk együtt kanyarodik, szép fokozatosan. Csak nem az a ligeti út, amin télen többször is megfordultam, természetesen futóruhában?! Miután elkezdett emelkedni, már biztos voltam, hogy ez a városligeti „nagy” emelkedő. De jó volt itt egyedül futni! Persze csak akkor, amikor számomra megfelelő látási viszonyok voltak.

Végigfutottunk rajta, majd egy bal kanyar után jött a nem szeretem rész, egy kátyús, rossz minőségű út, talán két visszafordítóval is. Marci alig győzte a navigálást.

Innen már csak vissza kellett futni a Hősök terére és kezdhettük is a második kört.

Mikor megtudtam, hogy az 5 km-es részidőnk 34:14 lett, a meglepetéstől csak azért nem ültem le, mert nem akartam rontani az összidőnket és amúgy is hülyén néztem volna ki. 🙂 Még a végén tényleg beérünk 70 perc alatt?

Bár nagy volt a kísértés, a második körben is tartottuk a tempót, nem lassítottunk. Próbáltam az aktuális pillanatra koncentrálni és nem azzal foglalkozni, hol vagyunk, mennyi van még hátra. Egész jól sikerült.

Mint szinte minden versenyen, itt is rengeteg biztatást kaptunk, alig győztem megköszönni, viszonozni. Közben pedig Marci azon vigyorgott, hogy egy-két kivételtől eltekintve nekem fogalmam sem volt, ki lehetett az. 🙂 De ilyenkor ez nem is fontos.

Másodszorra is végigjártuk (bocsánat, futottuk) a kör minden zegét-zugát, az elsőt leszámítva az összes frissítőponton leteszteltük a vízminőséget és máris (jó, annál kicsit lassabban) a Városligetben, a Hősök tere felé vezető úton találtuk magunkat.

Nagy gyorsítás nem volt, bár a második körben időnként azt éreztem, tempósabban futunk, de szinte ugyanazt az időt (34:20) futottuk, mint az első 5 km-en.

Lényeg, hogy megcsináltuk, hogy sikerült 70 percen belül (1:08:34) célba érni és újabb 4 pontot bezsebelni az Ötpróba programban. Az már más dolog, hogy ha 1,5-2 évvel ezelőtt ilyen idővel futom le a 10 km-t, letagadom, hogy én voltam. 🙂

A célban nem sokat időztünk. Felvettük a ruhatárból a hátizsákot és indultunk is haza. De valaki nagyon figyelt arra, hogy a levezetés is meglegyen. 🙂

A verseny miatt a földalatti megállója le volt zárva, így máshogy kellett hazautaznom. Marci meg akarta nézni, a másik irányba közlekedik-e, de én a gyaloglást választottam, elvégre a Thököly út csak 3 megállónyi séta. Menet közben aztán beugrott, hogy az a 3 inkább 4, de ezt is legyűrtem. 🙂

Folyt. köv. a Wizz Airen, egyelőre még ismeretlen távon, ismeretlen kísérővel. Vagy egyedül. 🙂 Remélhetőleg a vírus sem fog keresztbe tenni.

 

NAGY GÁBOR

Budapest, 2021. júl. 24.