Elkezdődött. De mi? Hát az április végéig tartó flúgosfutam. Le sem merem írni, milyen programjaim lesznek a következő 6, vagyis 5 hétvégén, az első ugyanis már megvolt. Ha végigcsinálom, szép lassan úgyis kiderül.
A sorozat első állomása egy mátrai túra lett volna, de egy kellemetlen köhögős kór miatt ezt inkább kihagytam és egy héttel később egy félmaratoni futással indítottam. De melyik legyen az?
Ennek kiválasztása természetesen nem az utóbbi hetekben, hanem valamikor az év elején történt, mikor a futónaptárban kezdtek megjelenni az idei események, márciusban rögtön két nagy budapesti versennyel.
Március 20.: NN City Run
Március 27.: Telekom Vivicittá
Melyikre menjek?
A Vivicittá nagy kedvenc, 2015-2019 között minden évben félmaratont futottam, de a Night Run is, ami saját fordításban az NN City Run éjszakai kistestvére, ebből kiindulva a nappali változat is hasonlóan színvonalas verseny lehet. De döntenem kellett, mert közel sem vagyok olyan formában, hogy két egymást követő hétvégén 21 km-t fussak. A Vivicittá lett a győztes, mert nem, vagy csak kivételes esetben múlhat úgy el az április, idén a március, hogy ne fussak félmaratont a BSI tavaszi versenyén.
Az utóbbi hetekben kezdtem komolyabban venni magam, na meg az edzéseket, visszatértem a régen bevált heti 3-4 futáshoz, általában korán reggel, kevéssel napkelte előtt indulva, mikor a szürke, árnyékos időben magamhoz képest még egész jól látok. Meg is lett az eredménye, szépen gyorsultam, de a maximum 60-75 percbe 10-12 km-nél több nem nagyon fért bele. De bíztam magamban és az eltökéltségemben.
A futótársam Marci lett, immár hatodik alkalommal. Eddig két félmaratonon és három 10 km körüli versenyen segített abban, hogy ne csak rajthoz állhassak, ezt valahogy még egyedül is megteszem :), de célba is érjünk.
Vasárnap 8 órára beszéltük meg a találkozót a Margitszigeti Atlétikai Centrumba, onnan átsétáltunk a Víztoronyhoz, ahonnan 9-kor el is rajtoltunk.
A „taktikai értekezleten” megbeszéltük, hogy a verseny első felében tartjuk a 6:20-6:30-as átlagot, de szerintem még a Margitsziget környékén jártunk, mikor Marcitól megtudtam, az aktuális tempónk 6:10. Na, már megint türelmetlen vagyok? Mégsem lassítottam, mert ezt sem éreztem megerőltetőnek.
Nem is kellett, mert mint a verseny utáni adatokból kiderült, az első 8 km-en 6:20-6:30 körüli ezreket futottunk és csak ezután gyorsultunk 6:00-6:10 környékére.
Több ismerőssel találkoztunk, gimnáziumi osztálytársammal, Ágival, Lacival, Ferivel, Bettivel és egy „elmeroggyant” Fetzóval (ő használja ezt a jelzőt), na meg sok ismeretlen ismerőssel, akikről nem derült ki, hogy kik, de alighanem ismertek, mert a nevemen szólítottak. 🙂
Miután félig megkerültük a szigetet, a Margit hídnál dél felé vettük az irányt és az Alagút érintésével egészen a Petőfi hídon túl, a Magyar tudósok körútjáig futottunk, ahol a páros váltópontja volt, de minket nem várt senki, így futhattunk vissza az Árpád hídig. És a tempónkra továbbra sem lehetett panasz. Végig fogom bírni? Hát az csodás lenne.
A visszaúton egy nagyon hosszú rakpartszakasz várt ránk, egészen az Árpád hídig. Sok-sok híd és pont az utolsó szakasz a leghosszabb, nagyjából 2,5 km. És itt történt a baj, szerencsére nem olyan komoly.
Az első frissítőt kihagytam, a másodikat és a harmadikat is, de egyáltalán nem voltam szomjas és azt éreztem, ha megállok, elvesztem az addigi jó ritmust.
Marci az utolsó előtti frissítőnél elvett egy pohár izót és a következőnél, a speaker szerint 5,1 km-rel a cél előtt én is beadtam a derekam, nem akartam, hogy a semmiből egyszer csak fejre álljak. Egy pohár izó, egy pohár víz és futottunk is tovább. De nehéz is volt folytatni!
Valahogy csak nekiindultunk, érzetre csigatempóban, miközben a híd még beláthatatlanul távolinak tűnt. De nem panaszkodtam, csak a hídhoz érve kértem egy kis pihenőt, így a szigeti behajtóig a kocogást és a gyaloglást váltogattuk, majd a szigetre érve erőre kaptam és az utolsó 800-1000 métert futva tettük meg.
Tartottam tőle, hogy a verseny végi intermezzo nagyon lerontja az eredményünket, de a 2:15:43-at meglátva talán mégsem annyira, vagy ha igen, akkor egy szuper eredményt dobtam el. De panaszra így sincs okom. A 21,1 km egész könnyen meglett és a siófoki befutóidőt majdnem 7 perccel megjavítottuk.
Megkaptuk a befutócsomagot, készítettünk egy fotót, majd következett a levezető séta az Atlétikai Centrumig, majd a villamoshoz, ami menet közben trolivá változott, mert a gyaloglás népszerűsítése érdekében a villamos a szigetnél nem állt meg. 🙂 De ez legyen a legnagyobb baj.
Folytatás két hét múlva, de hol is? Egyelőre maradjon még titok. Annyit elárulhatok, hogy ott is az Ötpróba Párizsba programsorozat egyik versenyén indulok.
NAGY GÁBOR
Budapest, 2022. márc. 27.
