Zamárdi, Balatonszemes, Siófok. Három Balaton-parti verseny, mindhárom idén ősszel és mindegyiken részt vehettem. Az első kettő csak úgy, menet közben jött, de hogy Siófokon futni fogok, már év elején eldőlt. Persze csak akkor, ha a vírus nem szól közbe.
Nagyon szerettem volna félmaratont futni, de szeptemberben és még októberben sem éreztem igazán, hogy képes lennék rá. Csak az biztatott, hogy 10 km-en szépen gyorsulok, egy visszafogottabb tempóval talán a 21 is meglehet.
Az utóbbi hónapokban csak elvétve futottam 10 km fölötti távokat, és ha mégis, az is közelebb volt a 10-hez, mint a 15-höz, ezért a verseny előtti hétvégén Andival leteszteltük, megvan-e a 3 szigetkör, mert ha nem, akár itthon is maradhatok. 🙂
A teszt sikeres volt, következő szombaton utaztunk! A futótársam, Eszter gyakorlott guide, pár éve futottam már vele egy szigetkört, így attól nem kellett tartanom, hogy útközben a vizet is meglátogatjuk. 🙂
Borús, kellemesen hűvös délelőtt indultunk a Balaton-partra és Siófokon is hasonló időjárás várt ránk, némi köddel megspékelve. Ennél jobbat el se tudtam volna képzelni. A galléros polár maradt is a hátizsákban.
Egy kis lődörgés a versenyközpont környékén, közben átvedlettünk futóruhába, majd 10 perccel a rajt előtt beálltunk a 2-es zóna végére, hogy pontban 12:30-kor nekivágjunk a két körös versenynek.
Az első kilométereken végigjártuk a már jól ismert utcákat, a 6-8 fekvőrendőrt, közben hol jobbra, hol balra kanyarodtunk, így téve követhetetlenné, mikor távolodunk a rajtközponttól és mikor közeledünk felé.
Az egyetlen biztos pont a víz volt, de azt olyan hosszan követtük, hogy már kezdett sok lenni. Különösen a második körben.
A folyadék- és szénhidrátpótlást a szokásosnál komolyabban vettük, az összes frissítőpontnál megálltunk és a víz mellett mindegyiknél elmajszoltam egy vagy két nagyobb banánkarikát is.
Az első, 5-6 km körüli frissítő után jött a pálya nehezebb, monoton része. Előbb egy viszonylag keskeny térköves szakasz, majd a Balaton melletti betoncsík, mindkettő hosszan, nagyon hosszan.
Próbáltam valamivel lekötni a figyelmemet, de a bámészkodás nekem nem nagy esztétikai élményt nyújt, oszlopok, keresztutcák pedig nem voltak, hogy a számolgatásukkal „elszórakoztassam” magam. 😀 Maradt a víz és a part menti betoncsík egyhangú bámulása.
Elhagyva a vízparti sétányt még pár száz méter és végeztünk is, az első körrel. 🙂 A féltávnyi időeredményünk 1:09:46 lett, bár ezt csak otthon, az eredménylistát böngészve tudtam meg.
A második 10-es (+550 méter) már nehezebben ment, de erre számítottam is. Az első kilométereken még minden szép és jó volt, de a frissítőpont csak nagyon lassan akart „megérkezni”.
Mikor végre odaértünk, kértem is Esztert, hogy sétáljunk egy keveset, de ez csak addig tartott, míg a banán és az izó után elkortyolgattam még egy pohár vizet.
Lassan, kocogósan folytattuk a futást, de hamar beláttam, ha a maradék 5 km-t így akarom végigfutni, tuti elalszom. 🙂 Eszter ugyan próbált visszafogni, de ez csak időlegesen sikerült.
Úgy voltam vele, bármennyire is nehéz, haladjunk, már amennyire a lábaim és az ésszerűség engedi. Előbb-utóbb így is, úgy is odaérünk, és ha gyorsabban futunk, talán előbb. 😀
Nem mondom, hogy széles vigyorral az arcomon, de annál nagyobb örömmel és megkönnyebbüléssel fordultunk rá a célegyenesre és futottunk át a befutókapu alatt, ha egyáltalán volt itt ilyen, mert nekem úgy rémlik, nem.
Megvan! Megcsináltuk! A 2019. szept. 8-i Wizz Air után újra félmaratont futottam. Az akkori 2:12:14-es időt megközelíteni sem tudtuk, de nem is ez volt a cél. Most nagyjából ez a 2:22:40 a realitás. De előbb-utóbb meglesz újra a 2:10, talán a 2:05, a 2:02 is.
Újabb pontok az Ötpróba sorozatban, talán 6, de ezt csak emlékezetből írom, mivel a megújult honlapon a teljesített versenyeket és az értük járó pontszámot nem olvassa a képernyőolvasó szoftver.
A boldogságot, amit a célban éreztem, jó ideig csak mérsékelten tudtam kimutatni, de ott legbelül nagyon örültem. Tudom, nevetségesen hangzik, számomra is, de az, hogy ilyen hosszú időn át nem ment a félmaraton, eléggé frusztrált. De emiatt depressziós nem lettem. 😀
Megkaptuk a befutócsomagot és mentünk is átöltözni, mert aláöltöző+póló kombóban futni 5-6 fokban is simán lehet, de vizesen ácsorogni már nem olyan jó buli.
Búcsúzásképpen lementünk még a partra, Eszter és Robi készített pár fotót, aztán irány a vasútállomás! Ha elég gyorsak leszünk, még a kiszemelt vonatot is elérhetjük. A netes jegyvásárlás ugyan okozott némi problémát, de egy kis jóindulattal ez is megoldódott. 🙂
Köszönet Eszternek, szuper hétvégi programunk volt. Folyt. köv. egy most még ismeretlen jövőbeni versenyen vagy Pesten csak úgy.
NAGY GÁBOR
Siófok, 2021. nov. 13.
