2014-2020 mérlege 6 félmaraton, tavaly pedig 10 km, de ahogy végiggondoltam, az elmúlt 7 évben a szeptemberi Budapest Félmaratonon esős versenyünk egyszer sem volt. Idén viszont megvolt rá az esély, hogy a délben rajtoló 10 km-es futam résztvevői egy jó kis zuhét kapnak a nyakukba.
Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de idei futótársammal, Bernivel mi is az indulók között voltunk. 🙂
A rajtközpont idén is az ELTE Lágymányosi Campusánál volt és ezúttal Anyu és a szomszédunk, Éva is velem tartott.
A találkozót 11-re beszéltük meg Bernivel, így a rajtig bőven maradt időnk beszélgetni, pár szót váltani a sok ismerős futóval és napozni. Csak épp a baseball sapkám maradt otthon… 🙁
Érkezéskor még azt gondoltam, nagyon hosszú lesz ez az óra, de sokkal hamarabb eltelt, mint ahogy vártam.
Pár perccel dél előtt beálltunk a rajtzónába, pontosan 12 órakor pedig nekivágtunk az utóbbi időben állandósulni látszó 10 km-es távnak.
Már nem emlékszem, induláskor sütött-e még a nap, de ha így is volt, az nem sokáig tartott. Az időjárással nem is nagyon foglalkoztam, sokkal inkább a tempónkra, a légzésemre, az útra, a körülöttünk futókra figyeltem.
Az útvonal majdnem (vagy tökéletesen?) megegyezett a tavalyi verseny útvonalával, ami a futást, számolgatást egyszerűvé, kiszámíthatóvá tette, de az igazat megvallva én elég hamar beleuntam. 4-5 km-nél, mikor legtávolabb voltunk a rajtközponttól, legszívesebben megálltam volna, de ebben 3 tényező is gátolt: nagyon messze volt a rajt és csak magunkkal szúrtam volna ki, ha vissza kell sétálni, nem akartam elrontani Berni versenyét,ráadásul a célban vártak rám. Így aztán bevettem a „nem foglalkozom vele” tablettát és futottam tovább.
A Lánchíd környékén, talán már előbb is, az eddigieknél is sötétebb felhők jelentek meg az égen és hamarosan el is kezdett potyogni az eső. Na, most mi lesz? Úgy, mint a Vivicittán egy perc múlva eláll vagy rázendít és az esti fürdést egyből letudhatjuk?
Sajnos/szerencsére előbbi történt: egy-két perc múlva elállt, de az sincs kizárva (hazafelé egész szép kis tócsák voltak a körúton), hogy mi futottunk ki a felhő alól. 🙂
Az Alagút idén sem maradhatott ki, itt aztán végképp nem esett se eső, se hó, majd ezt elhagyva rákanyarodhattunk a hosszú célegyenesre.
Nem tudom miért, de itt szinte mindig gyorsabbnak tűnik a futás. Szépen fogytak is a hidak (Erzsébet, Szabadság, Petőfi), végül az utolsó nem híd, a versenyközpont, majd Péter Attila hangja is „elérkezett”, egyre hangosabban.
Ugyan nem nagy idővel, de a kitűzött célt elértük: a K&H 1:08:34-es időeredményét 33 másodperccel „túlszárnyaltuk és ezzel megvan a Tízesmánia, 4 egymást követő évszakban 4 10 km-es BSI-s verseny. Ha már a következő félmaraton továbbra is várat magára, ennek is örülni kell. Örültem is! És persze a teljesítésért járó 4 Ötpróba pontnak is.
Megkaptuk a befutócsomagot, én a hideg ízesített sört egyből felhajtottam, majd pár fotó Krisztivel, akivel már a rajt előtt is találkoztunk, majd mikor kiörömködtük magunkat, indultunk is haza, hogy a Forma-1-es Belga Nagydíj rajtjára hazaérjünk. Arról, hogy az autóverseny milyen izgalmas volt, majd máskor mesélek. 🙂
Köszönöm Berni, hogy velem tartottál, a tavaly augusztusi Moonlight Run és a sok-sok szigetkör után itt is jót futottunk.
NAGY GÁBOR
Budapest, 2021. aug. 29.
