Sajnos az élet úgy hozta, hogy a Balaton-átúszás után nem nagyon jutottam el Ötpróbás eseményre, több számomra sokat jelentő versenyt (Balatonman, WizzAir félmaraton) is ki kellett hagynom (más kérdés, hogy micsoda élményekben volt részem kárpótlásul…). Közeledett viszont az október és ősszel még valamiféle felkészülésre is futotta az időmből, így vasárnap ott állhattam a 37. SPAR Budapest Maraton rajtjánál.
A bevezetőből kiderült, hogy idén nem épp mintaszerűen készültem fel. A nyáron kimaradtak a hosszabb futások és a rendszeresség sem volt jellemző rám. Aztán szeptember második felében igyekeztem megnyomni, hogy behozzam a lemaradást, a sok futás mellett rendszeresen bringáztam is. Így az év fő versenyére sikerült is valamennyire felkészülni, mondjuk egyéni csúcsra nem számítottam.
A héten beköszöntött a vénasszonyok nyara, a szombati távok futói napsütéses, szép időben teljesíthettek és mi is hasonlóra számíthattunk másnap. Reggel időben indultam az egyetemhez a versenyközpontba. Felfokozott hangulatban voltam, nagyon vártam a rajtot egész héten és ez mostanra csúcsosodott ki. A rajtszám átvétel és átöltözés a szokásos módon egyszerűen és gyorsan ment, még arra is jutott idő, hogy fejben felkészüljek a rajtra, aztán indultam bemelegíteni.
A tömeg – ahogy szokott – szinte a Petőfi hídig ért, én bemelegítés után az 1-es rajtzónába álltam be. Remek futóidőben (kb. 17°C-ban) rajtoltunk. Becéloztam a 4:10 perc/km körüli tempót és igyekeztem élvezni a versenyt.
Nehéz sok újdonságot írnom egy olyan versenyről, amit már 8. alkalommal teljesítettem. Szavakkal nehezen leírható, hogy mekkora élmény és milyen energiatöltet az, amikor az ember rövidebb vagy hosszabb felkészülés után, de ott van és teljesít egy ilyen kaliberű versenyt. Ez már maga is mosolygásra és kitartásra ösztönöz még a holtponton is, aztán pedig ott van a rengeteg szurkoló mindenhol a pályán, akik tapsolnak, biztatnak, lelkesítenek. Vagy épp megszólal egy szuper szám (It’s my life) valamelyik zenei ponton és ennek hatására még a 40. km környékén is új erőre kapva lehet fokozni a tempót. Ezek mind benne voltak a vasárnapi futásban.
Az időjárás végig kegyes maradt, ragyogó napsütésben csodálhattuk meg a főváros látnivalóit, le is barnultam picit. A Margitszigeten most egy kisebb kört kellett futni és újdonságként a Duna Aréna mögött a parton is futottunk. A frissítőállomások a szokásosan jól felszereltek voltak és sűrűn jöttek szembe a pályán, több helyen meg sem álltam. Korábban lehet, hogy túlzásba vittem a folyadékbevitelt ez most nem volt probléma.
Szóval a futásomról? Meglepően jól tartottam a tempót, pedig idén egész sok nehezítő elem volt a pályán. Ha jól számolom legalább ötször kellett hídra felfutnunk, szokásosan megmásztuk a Várkert Bazárt is, a budai rakparton északnak ellenszélben futhattunk és egész sok fordítót is túl kellett élnünk. Ezek érezhetően sokat kivettek, de még így is csak a 35. km környékén jött el a holtpont és ez is csak egy bő fél perces tempóromlást eredményezett. Még benne volt, hogy így is meglesz újra a 3 órán belüli idő, de végül is már nem bírtam visszaállni a tempóra, csak egy gyorsabb kilométerre futotta a végén, ami pont arra volt elég, hogy ne sikerüljön (3:02:20).
Második legjobb maratoni időmmel célba érve nagyon boldog voltam. Kellenek az ilyen pillanatok ezekben a nehéz időkben… Remélem, hogy a GeoGo-zás mellett minél több lehetőségem lesz további eseményekre eljutni és pontokat szerezni az ősszel. A pilisi, zsámbéki túrák ott vannak a listámon, idén meg sem állok 100 pontig.
