Az elmúlt hétvégén is folytatódott a pontok halmozása egyik kedvenc helyszínemen Balatonkenesén, ahol négyet is szereztem, így el is értem a kompressziós zoknit. Három éve tart már a szerelem a Balatonman és köztem, amit részben az Ötpróbának köszönhetek, így nem hagyhattam ki a mostani versenyt. A vírus miatt és mivel sejtettem előre, hogy idei nyár nem a felkészülésről fog szólni, ezért most csak a rövidtávot mertem bevállalni.
Hiába rövid, ezt a triatlon versenyt sem szabad félvállról venni. Kenesén a sportbarátoknak 950 m úszást, 41,5 km kerékpározást és 10,5 km futást kell teljesíteni a befutóéremért. Mivel idén eddig jó, ha 2 km-t úsztam és bringázni sem volt túl sok időm, így nem tűztem ki magamnak gigászi célokat, abban bíztam, hogy 2,5 óra környékén sikerül teljesítenem. Zsófival péntek este barátunk esküvőjén hajnali 5-ig tartott a buli, szóval a vasárnap reggeli 05:40-es keléskor volt bennem még némi alvásdeficit.
Nagyjából időben érkeztünk a helyszínre, ahol már izzott a levegő, sok elszánt arcot lehetett látni, ugyanis az Iron táv versenyzői is velünk rajtoltak. Kicsit fura volt, hogy idén nem a középtávos depóba pakolok, de előző nap a tésztaparti után feltérképeztem a helyszínt, gyorsan (és mint később kiderült kissé felületesen) ment a bepakolás. Zsófitól elköszöntem és 8 előtt már a check-in területen voltam.
A rajt a szokásos módon a vízből indult, én mégis igyekeztem az utolsó pillanatokig a szárazföldön maradni, mivel neoprénnel nem készültem, a 19 fokos vízhőmérséklet valamiért nem hozta meg a kedvem a lubickoláshoz. Negyed 9-kor rajtoltunk el, Iron, speciál, rövid távos és váltós versenyzők, közel 600-an. Szerencsére úszás közben nem éreztem a hideget, viszont az ilyenkor szokásos küzdelem (plusz a nulla felkészülés) sokat kivett. Viszonylag ugyan a mezőny szélén úsztam, de azért így is összegabalyodtunk, egyszer valaki a fejemre is sózott egyet. Az adrenalin dolgozott rendesen, szerintem erőn felül teljesítettem és közel 17 perccel a rajt után már újra a szárazföldön voltam.
A depóban az átöltözésnél hoztam a szokásos komikus figurákat, fél lábon ugrálva, egyik kezemmel a mindent eltakaró törölközőt tartva próbáltam magamról lerángatni az úszónadrágot. Végül nudista bemutató nélkül is sikerült az átöltözés, kirohantam a bringával és már indultam is a kerékpáros pályára.
Az elmúlt évek keserű tapasztalatai után idén is ott lapult a zsebemben a telefon, hogy esetleges defektnél hívhassam a szervizeseket. Lelőve a poént, szerencsére most nem volt rá szükség, felkészültebben érkeztem, a bringa szinte közvetlenül egy budapesti szervizből érkezett velem a versenyre.
Rövidtávon egy kört kellett teljesítenünk a már jól ismert – leginkább a 710-es utat magába foglaló – pályán. A korai rajtnak az volt az előnye, hogy így a kerékpározásra még kellemes, napos reggeli időben került sor. A célkitűzésem az volt, hogy átlagosan legalább 30 km/h-s tempót hozzak össze. Ezt végül is sikerült hozni, küzdöttem ugyan az emelkedőkkel, lehet, hogy picit többet is adtam ki magamból, mint kellett volna, de összességében nagyon élveztem a tekerést és kicsit elszomorított, amikor a kör végén indulhattam vissza a versenyközpontba. Ez a keserédes érzés később is megmaradt.
Mivel a három közül a bringa a leggyengébb számom, hiába a magamhoz képest erős tempó, míg az úszás után a 37. helyen voltam, a futást már az 56. helyen kezdtem meg. Volt honnan visszajönni, de bíztam benne, hogy az elmúlt hetek jó eredményei után nem okozok magamnak csalódást.
Ennek megfelelően erős, 4 percen belüli kilométerekkel kezdtem. Két ilyen után aztán a combjaim jelezték, hogy azért volt itt már úszás hideg vízben, meg némi kerékpározás és jobb lesz visszavenni vagy jön a görcs. Így hát kicsit lassítottam, de 4 perc közelében maradtam.
Idén még zöldebb lett a verseny, amit teljes mellszélességgel támogatok, minden szinten változtatnunk kell, különben lassan belefulladunk a szemétbe és teljesen megmérgezzük a bolygót. Szóval idéntől eltűntek a műanyagpoharak, helyette tartályokból vételezhetett a szomjas, megfáradt futó vizet vagy izotóniás italt. Ehhez kaptunk is a rajtcsomagban egy softcup poharat. Az első frissítőponthoz érve realizáltam, hogy én még nem vagyok a zöld versenyekhez szokva, a pohár a depóban maradt. Még jó, hogy csak rövidtáv, egy félmaratonnál ez azért elég nagy gyomros lett volna.
Innentől kissé óvatosabb voltam, de szerencsére semmi gond nem volt, és szinte 4 perces kilométereket hozva értem be a célba, ahol már Zsófi várt nagy mosollyal. A teljesítéssel nagyon boldog voltam, a célidőm 2:24 lett, ilyesmit előzetesen csak óvatosan reméltem. Viszont a szusszanás után ismét előjött az érzés, hogy máris vége, pedig még csak most kezdődött. Az évek során nagyon a szívemhez nőtt ez a verseny, a légkör, a kihívás, a Balaton és nem esett jól, hogy idénre ennyi volt. Ráadásul nálam ez a verseny zárta le az idei nyarat.
Persze aznap még maradt egy kevés ebből a nyárból, a gyönyörű időben még picit megmártottam a lábamat a tóban, megettem a finom gulyást, amit kaptunk, Zsófinak pedig jutott az áhított lángos is. A neten követtük Orsit és Dávidot, akik az Iron táv kilométereit gyűjtögették – remélem előbb vagy utóbb én is teljesítem azt a távot – viszont megvárni már nem tudtuk őket, kissé fájó szívvel el kellett indulnunk haza.
Összességében nagyon szuper hétvége volt, rengeteg élménnyel. Most hogy már megvannak a zoknira az Ötpróba pontok, következő cél a futó felső. Remélhetőleg a Vizesgálán rögtön szerzek is négy pontot. Persze addig még akár egy rövidebb GeoGO túra is előfordulhat, tervek már vannak…
FILIPSZKI PÉTER
