Barion Pixel

AZ ESEMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA

Az év első nagy, budapesti futóversenye az NN City Run volt. Az esemény központjának a Várkert Bazár adott otthont, és ide volt felállítva a rajt- és a cél helyszíne is. Budapest csodálatos nevezetességeiben gyönyörködhettek a futók a Duna budai és pesti oldaláról is.

HANGULATJELENTÉS

Az időjárás reggel borúsan, szelesen indult, így úgy tűnt, hogy nem lesz kedvező a futók számára. Ennek ellenére az első rajt kezdetére kisütött a nap is, és az eső is csak az utolsó futó beérkezése után kezdett esni. A sok nevező így szép napsütéses időben teljesíthette a félmaratoni, vagy a rövidebb – 5 és 11 km-es távok – egyikét.
Az Ötpróba különleges, mozgásra motiváló akciója a #rajtramagyar hatalmas tömegeket vonzott be, így minden eddigi helyszíni regisztrációs számot sikerült felülmúlni. E mellett sok ajándékot is vettek át, rengetegen érdeklődtek az Ötpróba iránt. A tömegben mindenhol fellelhetőek voltak Ötpróbás termékeink a jelenlegi és a korábbi ciklusokból is.

LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

Időpont:2024. március 24.

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Várkert Bazár
1013 Budapest Ybl Miklós tér

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

INDULÓK SZÁMA

  • 2850 fő

TÁVOK, PONTOK

  • 5 km
  • 11 km
  • 21 km

AZ ESEMÉNY SZERVEZETTSÉGE

Szervezett, zavartalanul lezajlott esemény volt. Szuper hangulatban telt az elejétől a végéig, amelyet csak fokozott a labdarúgó, Szalai Ádám részvétele: a válogatott korábbi csapatkapitányát hatalmas taps fogadta a félmaratoni táv teljesítését követően.

ÍGY LÁTTUK MI

Megszokott Balatonman-színvonal: profin megrendezett tömegsportrendezvény, amely ismét problémamentesen zajlott.