Barion Pixel

KOMÉTA FUTÓFARSANG 2024

AZ ESEMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA

Az esemény Kaposvár központi helyén, a Kossuth téren zajlott. Itt került kialakításra a versenyközpont, a rajt és cél terület, illetve itt kaptak helyet a kiállítók is. Reggel a verseny gyermekfutamokkal indult, majd ezt követően bonyolították le a nagyobb, 10 és 21 km-es távokat. Ezek elhagyták a városi közeget és dimbes-dombos útvonalon haladtak. A verseny nevéhez hűen sokan valóban jelmezt húztak és ezzel valódi farsangi hangulatot teremtettek.

HANGULATJELENTÉS

A verseny hangulata igazán bulis volt, hiszen sok futó farsangi hangulatba került és különböző jelmezeket húzott. A rajtokat megelőzően a kaposvári Kossuth teret ellepték a versenyzők és a melegítés mellett sokan fotók készítésével töltötték az időt. A rendezvényen egy helyi dobos csapat is részt vett, így a szpíker hangja mellett gyakran lehetett dobszót is hallani, holtidőben és a rajtoknál pedig zene szólt. Az Ötpróbán kívül további két kiállító vett részt a rendezvényen, akik hozzánk hasonlóan nem unatkoztak, hiszen egész nap sokan keresték fel a standokat.

LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

Időpont:2024. február 4.

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Kossuth tér
Kaposvár, Kossuth tér

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

INDULÓK SZÁMA

  • 700 fő

TÁVOK, PONTOK

  • 8.4 km
  • 21 km
  • 10 km
  • 7.2 km

AZ ESEMÉNY SZERVEZETTSÉGE

A versenyközpont sátrak segítségével került kialakításra. Közvetlenül a téren volt található a nevezés, a ruhatár és a frissítés. A mosdó és öltöző használatára csak a környéken található éttermekben és kicsit messzebb egy fürdőben volt lehetőség. A rajtok mindig pontosan indultak, ebben nagy segítség volt a szervezők részére a téren hallható harangjáték, amely minden órában megszólalt. Az útvonallal kapcsolatban semmilyen negatív visszajelzést nem hallottunk: jól jelölt, biztonságos pálya volt.

ÍGY LÁTTUK MI

Jól szervezett, nagy létszámú rendezvény, amely kiváló hangulatban zajlott a sok jelmezben megjelenő résztvevőnek (is) köszönhetően. A rajtközpont talán jobban is ki lehetett volna táblázva, többen nem találták elsőre a mosdót és az öltözőt, illetve a helyszíni nevezés során is volt egy kis bonyodalom az Ötpróba-azonosítók megadásával, erre a jövőben nagyobb hangsúlyt kell mindenképp fektetni.