KALANDOZÁS HEGYEN – VÖLGYÖN! Új és eddig nem ismert élményeket szeretnénk nyújtani azoknak a bringásoknak, akik szívesen megismernek érdekes, izgalmas, kalandos útvonalakat. Az elmúlt évek nagy sikerű bringatúrai, a kiváló hangulat, a résztvevők elszántsága ösztönözte, hogy szervezzünk egy olyan nyári bringás eseményt, mely teljesítése már nagyobb kihívást jelent, mint a kényelmes bringaúton való kerekezés. Változatos terepen, jelentős szintkülönbségekkel, de ugyanakkor gyönyörű tájakon, árnyékos erdőkben, a Balaton-felvidék hangulatos faluit összekapcsolva jelöljük ki az útvonalat. A nehezebb terepszakaszok miatt (mezőgazdasági utak, földutak, ösvények) kizárólag jól felkészített mountainbike, trekking, gravel kerékpárokkal teljesíthető a túra! 2023-ban az útvonal végig terepen kerül kijelölésre! Útvonal: Balatonfüred – Aszófő – Örvényes – Vászoly – Barnag – Balatonszőlős – Balatonfüred. A Nyári Bringa Túra útvonalának kijelölésekor fő célunk volt, hogy azokkal is megkedveltessük a terepen való kerékpározást, akik eddig még nem nagyon merészkedtek a bicikliúton kívüli erdei utakra. A Balaton-felvidék oly természeti kincseit ismerhetik meg a túrán résztvevő bringások, ahol még bizonyára nem jártak, és nem is kerekednének fel maguktól egy ilyen kalandra. A túraközpont Balatonfüred FORRÁS SPORTPARK, innen indulnak és érkeznek vissza a résztvevők. Az útvonal csodálatos vidéken, fantasztikus természeti környezetben halad, többször elénk táruló balatoni panorámával, néha zötyögős köves utakon, néha erdei ösvényen, erdészeti földutakon.
2023. augusztus 26. 10:00 (1 napos esemény)
TÁVOK, PONTOK
ESEMÉNY HELYSZÍNE
Forrás SportparkESEMÉNY SZERVEZŐJE
TUDNIVALÓK
Folytatódik a Négy Évszak Bringatúra sorozatunk a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Bringa Túrával.
TÁV: 41 km SZINT: 800 m SZINTIDŐ: 5 óra
Ez egy élmény túra, nem verseny! MÁV utazási kedvezmény igénybevételéhez kérd a jegyed ide: Balatonfüred
TOVÁBBI ESEMÉNYEK EBBEN A SPORTÁGBAN
SZERVEZŐ TOVÁBBI ESEMÉNYEI