Barion Pixel

V. Balaton-felvidéki Nyári Bringa Túra
2024. augusztus 24. 10:00 (1 napos esemény)

NapÓraPercmp

NEVEZÉSEzen az eseményen az Ötpróba sátránál lehetőséged van átvenni a pontjaidért járó jutalmakat!

TÁVOK, PONTOK

  • 40 km

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Annagora Aquapark parkoló
Balatonfüred, Fürdő utca 35/A

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

SZERVEZŐ TOVÁBBI ESEMÉNYEI

TUDNIVALÓK

KALANDOZÁS HEGYEN – VÖLGYÖN! Folytatódik a Négy Évszak Bringatúra sorozatunk az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Bringa Túrával. Új és eddig nem ismert élményeket szeretnénk nyújtani azoknak a bringásoknak, akik szívesen megismernek érdekes, izgalmas, kalandos útvonalakat. Az elmúlt évek nagy sikerű bringatúrai, a kiváló hangulat, a résztvevők elszántsága ösztönözte, hogy szervezzünk egy olyan nyári bringás eseményt, mely teljesítése már nagyobb kihívást jelent, mint a kényelmes bringaúton való kerekezés. Változatos terepen, jelentős szintkülönbségekkel, de ugyanakkor gyönyörű tájakon, árnyékos erdőkben, a Balaton-felvidék hangulatos faluit összekapcsolva jelöljük ki az útvonalat. A nehezebb terepszakaszok miatt (mezőgazdasági utak, földutak, ösvények) kizárólag jól felkészített mountainbike, trekking, gravel kerékpárokkal teljesíthető a túra! TÁV: 40 km SZINT: 950 m SZINTIDŐ: 5 óra Ez egy élmény túra, nem verseny! PROGRAM 8:00 – 9:45 h Rajtszám átvétel, helyszíni nevezés 10:00 h A túra rajtja 15:30 h Tombolasorsolás További információk a túráról: https://sportaktiv.hu/balaton-felvideki-nyari-bringa-tura/

 MÁV utazási kedvezmény igénybevételéhez kérd a jegyed ide: Balatonfüred

AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNY részletei


1. A MÁV-Start Zrt. jóvoltából az Ötpróbázók az Ötpróba eseménynaptárában szereplő rendezvények helyszíneire (helyi vasútállomás vagy megálló hiányában a legközelebbi, vasútállomással vagy megállóhellyel rendelkező településre) kedvezményesen utazhatnak.
2. Az 50%-os kedvezményű alkalmi menettérti vonatjegyet az aktuális rendezvény helyszínére szükséges megváltani, ahol az Ötpróba standjánál érvényesíteni kell a menetjegyet az Ötpróba hivatalos bélyegzőjével.
3. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybevétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.
4. A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljesárú menetjegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban a verseny első napját megelőző nap 0:00 órától kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb a versenyt követő nap 24:00 óráig be kell fejezni.
5. Feláras járat igénybevétele esetén az adott vonatra érvényes felárat meg kell váltani.

TOVÁBBI ESEMÉNYEK EBBEN A SPORTÁGBAN

hegyi kerékpár2024. május 11. IX. Balaton MTB Túra
hegyi kerékpár2024. május 19. Csákvár MTB Maraton
hegyi kerékpár2024. június 30. 6. RÁCALMÁSI SZIGETFUTÁS – TEREPKERÉKPÁR

SZERVEZŐ TOVÁBBI ESEMÉNYEI

országúti kerékpár2024. február 24. V. Balatoni Téli Bringa Túra
hegyi kerékpár2024. május 11. IX. Balaton MTB Túra
hegyi kerékpár2024. augusztus 24. V. Balaton-felvidéki Nyári Bringa Túra
országúti kerékpár2024. október 19. VI. Balaton-felvidéki Őszi Bringa Túra