Barion Pixel

Egységben az erő!

Idén egyetlen olyan Ötpróba-állomás lesz, ahol 5 különböző sportágban is tudsz majd pontot gyűjteni, ez az esemény pedig nem más, mint a május 13-i Vitézlő teljesítménytúra, Szendrőn. Légy részese Te is az Ötpróba „egységének”, érkezz a Vitézlőre Ötpróbás öltözetben és mutassuk meg milyen erős közösség a miénk!  

Hazánknak számtalan csodálatos régiója és természeti kincse ismert, amelyet az Ötpróba mozgalomnak is köszönhetően egyre többen fedeznek fel maguknak: az évi közel 200 szabadidősport-esemény az ország teljes területét lefedi, így azok, akik rendszeresen vesznek részt rajtuk, már úgy ismerhetik szülőföldjüket, mint a tenyerüket.

Nem biztos azonban, hogy mindenki számára közismert: Szendrő Borsod vármegye északi részén fekszik, a Bódva völgyében, barlangokkal és hegységekkel körülvéve, rendkívül változatos tájegységet alkotva. A bő 4000 fős város tavasszal túrázók, és immár évek óta Ötpróbázók zarándokhelyévé vált a komoly múltra és hagyományokra visszatekintő Vitézlő teljesítménytúrának köszönhetően.

Az Antal Ferenc és fia, valamint lelkes helyiek által szívvel-lélekkel szervezett esemény valódi fogalommá vált a hazai szabadidősportban, nem véletlenül. A változatos útvonalú túrák mellett az elmúlt esztendőkben az Ötpróba programsorozat hatására folyamatosan fejlődik a Vitézlő: aki igazán szorgalmas, a túrázás mellett futhat, kerékpározhat, kajak-kenuzhat a Rakacai-víztározóban, sőt a tavalyi esztendő óta még görkorizhat is. Az Ötpróba-melegítő begyűjtéséhez – a 60 ponton túl – szükséges 5 különböző mozgásforma itt tehát egyetlen nap alatt teljesíthető.

A nevezések alapján világosan látszódik, hogy idén minden eddiginél több Ötpróbázó fog rajthoz állni Szendrőben, ezt pedig szeretnénk büszkén világgá kürtölni!

Amennyiben Te is ott leszel a Vitézlőn, és van már bármilyen Ötpróbás ruházatod, legyen az a tokiói, vagy már az idei párizsi ciklusból (póló, sapka, táska, futó felső, futó nadrág, melegítő, kompressziós zokni) gyere abban, hogy minél inkább kitűnjön ez az egyedülálló sportos közösség a tömegből!

„Fotózd magad Ötpróbásban” jeligével nyereményjátékot is hirdetünk, egyedi, Ötpróbás Magyarock baseball sapkákat és Tamás Rita: Koló – Egy kenus legendája c. könyveket sorsolunk ki a képeket beküldők között. Nevezz online május 11-ig vagy a helyszínen, május 13-án, a Vitézlőre, érkezz, sportolj Ötpróbás öltözetben és az esemény ideje alatt, vagy akár azt követően, de legkésőbb május 17-ig küldd el nekünk fotód az info@otprobaparizsba.hu címre.

A szendrői viszontlátásra!