Ők megszervezik, Te részt veszel rajta, mi pedig pontot adunk érte. Hazánk legjobb szabadidősport-eseményei alkotják az Ötpróba naptárát, de vajon kik alkotják ezeket a szuper rendezvényeket? A Szervező is ember című rovatunkban ezúttal a Szabadszállási Mentőalapítvány kuratóriumi tagja, sporteseményeik szervezője, Asbóth György mutatkozik be.
Mentősök és szabadidősport, mióta fonódnak össze Szabadszálláson?
- A Szabadszállási Mentőalapítvány idén már 5. éve szervezi jótékonysági városi futóversenyét, amelyet 2022-ben bővítettünk egy tavaszi terepfutó versennyel. A városi futóversenyt átneveztük, és így már a futáson kívül bármilyen sporteszközzel lehetett teljesíteni, távonként az első három helyezett futót értékeltük külön. Idéntől pedig már a görkorcsolyásoknak is tudunk lehetőséget biztosítani a teljesítéshez, és itt is az első három helyezettet külön értékeljük.
Mit lehet tudni az említett eseményekről?
- Terepfutó eseményünket Bolondok-Stram-ja néven megtaláljátok a Facebookon, minden tudnivalóval együtt, a rendezvény távjai egész évben teljesíthetők, a GeoGo alkalmazással. A két hosszabb távval ötpróba pontok is gyűjthetők. Az Mentőkért-mozog-a-Szállás városi rendezvényünk a Facebookon és az Ötpróba eseménynaptárban is megtalálható.A két rendezvény érme összeilleszthető, és így lesz egy egész érem a két félből.
Te magad mióta veszel részt sportrendezvények szervezésében?
- A saját önálló szervezésem 2019-ben az első mentőalapítványi futóverseny volt.Idén 10. éve veszek részt események szervezésében, a Strázsa túrák főszervezője mellett láttam, tanultam, és együtt építettük ki a jelenlegi szintet.
A legtöbb eseményszervező maga is lelkes sportoló. Te sem vagy kivétel ez alól?
- Fiatalkoromban semmi kapcsolatom nem volt a sporttal, de egy sikeres diéta, és egy munkatársam rábeszélésére részt vettem egy 30 km-es teljesítménytúrán 2011-ben. Kevés túrán vettünk részt kis csapatunkkal, a túrák között pedig elkezdett hiányozni a mozgás. Ezért elkezdtem futni.Igaz az első időben, ha kimentem kisvárosunk futópályájára, és valaki volt kint, inkább elmentem másfelé futni. Most büszkeséggel tölt el, hogy mennyi helyit motiválok a futásra, túrázásra, és örömmel futok ott,ahol többen is vannak.
Csak futni szoktál?
- A teljesítménytúra a kedvenc sportom, ebben találom meg leginkább magam. A hosszabb távokon szoktam indulni, ezeket szeretem, legjobban azokat a túrákat, ahol nincs tömeg és a saját tempómban tudok haladni. A legnagyobb kedvencek: Bartina maraton, Kitörés 60, Vérkör, Kék Balaton 100, Magas-Bakony 50, Börzsöny Vulkán túra,de a helyi csapatunkkal szívesen megyek rövidebb távokra.
Kik alkotják a Mentőalapítvány csapatát?
- A stáb tagjai az alapítványi tagtársaim Juhász József és Szűcs Attila, ők a rendezvény lebonyolításában vesznek részt, rajtuk kívül külső segítők, körülbelül 20 fő segíti a rendezvény zökkenőmentes kivitelezését.
Melyek ma a legnagyobb kihívások egy versenyszervező számára?
- A versenyszervezőként a legnehezebb, hogy egyre több az esemény, a költségek hatalmas iramban növekednek. A rendezvényünk jótékonysági, amivel a helyi mentőállomást támogatjuk, próbáljuk a nevezési díjakat alacsonyan tartani, hogy a költségeken kívül tudjuk támogatni törekvésünket is.
Ha jól tudom, a Mentőalapítványhoz nem csupán szervezőként kötődsz.
- Amikor éppen nem a rendezvények szervezésével foglalkozom, a szabadszállási mentőállomáson dolgozom mentőtechnikusként. Ez kívülálló emberek számára elég nehezen érthető beosztás, mentőápoló és mentőgépkocsivezető is vagyok. E mellett 25 éve élek házasságban feleségemmel,Krisztinával, ő, illetve a 21 éves kislányom, Amanda sokat segítenek rendezvényeim lebonyolításában. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a hobbim az életem!