AZ ESEMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA
Ötödik alkalommal került megrendezésre Balatonfüreden a Balatoni Téli Bringatúra, melyen a résztvevő közel 500 fő, országúti kerékpár pontokat szerezhetett a 80 km-es táv teljesítésével. Az esemény rajt- és célhelyszíne is a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ volt. A helyszín a vasútállomás utcájában található, így a távolról érkezők számára is könnyen megközelíthető volt. A résztvevők a 80 km-es távot Balatonfüredről indulva Tihany, Szántód, Siófok, Balatonkenese, Balatonalmádi, Csopak érintésével tették meg. Tihany és Szántód között természetesen komppal keltek át a túrázók. Az időjárás kegyes volt mindenkihez, a reggeli szemerkélő esőt okozó felhők gyorsan távoztak és jórészt napsütés kísérte a résztvevők útját.
HANGULATJELENTÉS
A túrán nagyjából 500 fő vett részt. A szervezők egy jelmezversenyt is belecsempésztek a programba, így a klasszikus kerékpáros felszereléseken felül előkerültek a maszkok és a klasszikus maskarák is. Profi esemény volt, a résztvevők részéről nem érkezett panasz.
LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK
Időpont:2024. február 24.
ESEMÉNY HELYSZÍNE
Balatonfüred, Horváth Mihály u. 64.
ESEMÉNY SZERVEZŐJE
- Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület
- https://www.sportaktiv.hu
INDULÓK SZÁMA
- 500 fő
TÁVOK, PONTOK
- 80 km
AZ ESEMÉNY SZERVEZETTSÉGE
A túra útvonala nem okozott nehézséget a résztvevőknek, hiszen az végig a Balaton körüli kerékpárúton haladt. A szervezésre nem lehetett panasz, már messziről észrevehető zászlók jelölték a helyszínt. A parkolóban többen is segítették a közlekedést. A belső helyszínen minden megfelelően kitáblázott volt, az Ötpróba kitelepülése is központi helyet kapott, így könnyen fellelhető volt.
ÍGY LÁTTUK MI
A rendezvény zökkenőmentesen zajlott le. Kezdetben a rengeteg résztvevő miatt szűkösnek tűnt a belső tér, de később a tömeg jól eloszlott a viszonylag kis helyen. A túra végén a jelmezverseny díjazása mellett egy tombolahúzás is lezajlott, ami további izgalmakat hozott mindvégig felkeltve a résztvevők figyelmét. Szívből ajánljuk mindenkinek ezt a rendezvényt, aki mind a kerékpározás, mind a Balaton szerelmese.