Barion Pixel

Melegítők átvétele: vigyázz, kész, rajt!

Gratulálunk Mindenkinek, aki keményen megdolgozott érte! Itt az ideje át – és felvenni, ami jár: az Ötpróba melegítők már csak karnyújtásnyira vannak. Az alábbiakban összefoglalunk mindent az átvételről.

2017 áprilisa, az Ötpróba kezdete óta rengeteg víz lefolyt a Dunán, amelyben a rutinos Ötpróbázók talán még úsztak és vízitúráztak is. Az elmúlt négy esztendőben számolatlanul gyűltek a kilométerek, és ezzel párhuzamosan a pontok, amely eredményeként mára több ezren érték el a bűvös 60 vagy 120 pontos álomhatárt, illetve teljesítettek legalább öt különböző sportágban.

Az illusztris társaság tagjai jogosulttá váltak az egyedi tervezésű, kizárólag az elit Ötpróbázók részére gyártott, kereskedelmi forgalomba soha nem kerülő, így ott nem is kapható nemzeti színű Adidas melegítőre. A sportruházat hamarosan átvehető lesz, de a következőket mindenképpen szükséges figyelembe venni:

  • A melegítőket 2021. június 8-28. között lehet átvenni hétfőtől szombatig 12:00 és 19:00 óra, míg vasárnaponként 15:00 és 19:00 óra között a fővárosi Akvárium Klubban (1051 Budapest, Erzsébet tér 12.), ahol ezzel egyidőben zajlik majd a tokiói olimpián részt vevő magyar válogatott sportolók hivatalos formaruha átvétele is – így jó eséllyel bele lehet majd futni hazánk legsikeresebb sportolóiba.
  • Belvárosi helyszínről lévén szó, a parkolás sosem egyszerű a környéken, ezért javasoljuk a tömegközlekedést.
  • A járványügyi szabályokat betartva az épületbe kizárólag szájat és orrot eltakaró maszkban lehet majd belépni, védettségi igazolványra azonban nem lesz szükség.
  • A ruházatok egyedi megrendelés alapján, kizárólag a melegítőre jogosultaknak készültek, így a méretezésük is eltér a konfekció termékekétől. A helyszínen lesz lehetőség felpróbálni a melegítőket, így mindenki a számára legmegfelelőbbet tudja kiválasztani (az alsó és a felső mérete csak ugyanolyan lehet). Amennyiben valaki két melegítő átvételére jogosult, mindkettő ugyanolyan méretű lehet csak.
  • Az előző hónapokban elért, és még át nem vett garantált jutalmak (baseball sapka, póló, hátizsák) szintén megtalálhatóak lesznek az Akvárium Klubban június 8 és 28. között a megadott időpontokban, illetve a Merkapt Sportközpontban munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8:00 és 17:00, míg péntekenként 8:00 és 16:00 óra között, valamint a hivatalos eseménynaptárunkban szereplő, külön jelzett eseményeken is átvehetőek 2021. augusztus 31-ig.

Érdemes megjegyezni, hogy a melegítők kiosztásával egyúttal véget ért az Ötpróba 2017 és 2021 között zajló programja – az új sorozat június 1-jén veszi kezdetét. A már meglévő Ötpróbás tagság élesíthető a párizsi olimpiáig tartó ciklusra is, ehhez június 1. után szükséges belépni a profilba! Ezt 2021. augusztus 31-ig díjmentesen van lehetőség megtenni, amennyiben nyár végéig mégsem történik meg, úgy a profil törlésre kerül.

A melegítőre jogosultakat sok szeretettel várjuk az Akvárium Klubban, illetve Mindenkit arra biztatunk, hogy tartson Velünk az Ötpróba Párizsba ciklusban is!