Barion Pixel

19. Szendrő körül gyalogszerrel
2023. szeptember 23. 07:30 (1 napos esemény)
EZ AZ ESEMÉNY MÁR ELMÚLT!
NEVEZÉSEzen az eseményen az Ötpróba sátránál lehetőséged van átvenni a pontjaidért járó jutalmakat!

TÁVOK, PONTOK

  • 25 km

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Apáczai Csere János Általános Iskola
Petőfi tér 1.

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

SZERVEZŐ TOVÁBBI ESEMÉNYEI

TUDNIVALÓK

A program célja, hogy Szendrő és környéke építészeti és természeti értékeit bemutassa az aktív szabadidős program kertében. Az egyes távokat egyénileg és vezetett csoportokban is lehet teljesíteni.

A túra fő attrakciója a Abodi – kilátó. 3 különböző gyalogos útvonalból lehet választani, melyet futva is lehet teljesíteni. Előző években is hirdettünk meg kerékpáros távot idén sem marad el.

Szendrőn a szokott helyen lesz a gyülekező a Fő utca 19 szám alatt. A 10, 15, 25 km gyalog és a 25 km kerékpáros távok körtúrák lesznek. Lehetőség lesz idén is egyénileg a távokat teljesíteni és hagyományosan túravezetők is kísérnek minden távon csoportokat. Az útvonalon lesznek ellenőrző pontok, ahol pontőrök fogják várni az áthaladókat.

Egyes túraútvonalak érintik Szendrő Felső – Vár kilátót, a Szendrői Végre – Vár fogadó központot, valamint a galvácsi 56-os tanösvényt,  és a 25 km távok az Abodi kilátóhoz is eljutnak.

Gyalogos távok: 10, 15, 25 km
Kerékpáros táv: 25 km

Távok útvonalak:

25 km kerékpár– indulás előre láthatólag 7.30 és 12.00 között                             2 ötpróba pont

Útvonal: Szendrő – Galvács – Abod – Abodi kilátó – Galvács – Szendrő Felső –vár – Cél

Látnivalók a távon: (Bebek portya megállóhely) Szendrő Felső – Vár, Galvács, Abod, Abodi kilátó

Táv: 26,6 km; Szint: 215 m; Szintidő: 4 óra

 

Fontos információk a távhoz: A távból több mint 4 km murvás, köves úton halad. Ezért nem lehet országúti kerékpárral teljesíteni a távot. Több szakaszon hegyi terepen kell haladni, kérjük a fokozott óvatosságot. Az útvonal mentén az ellenőrző pontokon kerékpár szerviz pontok lesznek.

 

KERÉKPÁROS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

  • Kifogástalan állapotú kerékpár
  • 18 éven aluliak csak szülői vagy tanári felügyelettel indulhatnak.
  • Felhívjuk minden kedves kerékpárosok figyelmét a KRESZ szabályok betartására, elsősorban saját és mások testi épsége érdekében!
  • Fokozottan figyeljen mindenki az úthibákra, a kerékpárokban keletkező károkért a szervezők felelősséget nem vállalnak!
  • Bukósisak, láthatósági mellény használata kötelező!

Minden regisztrált induló kitűzőt, emléklapot és itinert kap.
Túra végén vendéglátás: a célban zsíros kenyér, lila hagyma, meleg tea.
Útközben a megállóhelyen meglepetés frissítő.

Nevezési díj:

Jelentkezés, regisztráció 2023. augusztus 21-től:

Helyszínen is lehet jelentkezni, de az esemény minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében kérnénk az előzetes regisztrációt. Előzetes regisztráció a http://www.eloregisztracio.szendroitura.hu/ webcímen, vagy emailben az info@szendroitura.hu-ra küldött levélben, a létszám és a táv megjelölésével. Előzetes jelentkezési határidő 2023. szeptember 21. 20.00 Helyszíni nevezés is biztosított!

A túra nevezési díja KERÉKPÁROSOKNAK egységesen 1000 Ft, kedvezmény nem vehető rá igénybe.

Előzetes nevezés abban az esetben érvényesíthető a kedvezmény, ha a nevezési díj utalása megérkezik a Takarékbank által vezetett egyesületi számlaszámra:

55600112-10009921-00000000

Vitézlőre történő előnevezésre befizetett összeget is be tudjuk számítani a nevezési díjba. Ez esetben kérjük jelezze a regisztrációnál a korábbi befizetés dátumát és összegét.

Bővebb információ: www.szendroitura.hu, Tel.: 30-598-01-01

Szolgáltatás igénylése: (szeptember 21. 20:00), info@szendroitura.hu, Tel.: 70-374-07-75

A program változás jogát a szervezők fenntartják!

 

Egyéb szolgáltatások:

  • Szombaton a túrát követően meleg ebédet tudunk biztosítani 2000 Ft áron gulyás leves, péksütemény, üdítő.
  • Szállást péntek és szombati napokra biztosítani tudunk vendégházakban és magánszállásokon. (5000 Ft)

Szolgáltatások előzetes igénylése emailen az info@szendroitura.hu címen, melyet szeptember 21-ig 20.00 óráig kérünk jelezni! Helyszínen korlátozott számban tudjuk az említett szolgáltatásokat biztosítani!

Utazási feltételek Ötpróbázz és utazz vonattal:

Az idei Szendrő Körül Gyalogszerrel túraprogram az Ötpróbasorozat részét képezi. Ennek köszönhetően a Máv – Start Zrt. 50%-os vasúti kedvezményt biztosít. A kedvezményt a következő módon lehet igénybe venni: Az induló állomás és Szendrő – Felső között megváltja a túrázó a menetjegyét. A pénztárnál az utasnak másodosztályú 50% alkalmi menettérti jegyet kell kérni a rendezvény helyszínére, oda útban más teendő nincs. A rendezvény helyszínén a menetjegyet le kell bélyegeztetni (ÖTPRÓBA 2022 PECSÉT) a szervezőkkel, visszaútban ezt fogja ellenőrizni a jegyvizsgáló.

Parkolás: Autóval érkezők számára őrzött INGYENES parkolási lehetőséget biztosítanak a szervezők Szendrőn. A rajt – cél helyszínétől 300 m-re. Kérünk mindenkit ezt a parkolási lehetőséget használja.

 MÁV utazási kedvezmény igénybevételéhez kérd a jegyed ide: Szendrő és Szendrő felső


TOVÁBBI ESEMÉNYEK EBBEN A SPORTÁGBAN

hegyi kerékpár2023. október 7. Vértes Ring

SZERVEZŐ TOVÁBBI ESEMÉNYEI