Barion Pixel

2. ÁLOMHEGYI TEREPFUTÁS

AZ ESEMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA

Az esemény Veresegyház határában zajlott. Terepfutáshoz híven már a versenyközpont is ezt a hangulatot adta vissza: dombos-homokos terep jellemezte mind a versenyközpontot, mind a pályát. A futók 3 különböző távon tudták megméretni magukat, a fiatalabb korosztályból sokan indultak a rövidebb távokon. Április közepéhez képest elég hideg nap volt, a szél sem segített a hőérzeten, de szerencsére ez sem szegte a futók kedvét!

HANGULATJELENTÉS

A szervezők előzetes igényfelmérést tartottak, milyen zenére szeretnének indulni a versenyzők, így az általuk választott zene szólt a visszaszámlálás alatt. A bemondó minden hasznos információt gyakran elmondott és a jó hangulatról pedig az egész nap szóló zene gondoskodott.

LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

Időpont:2024. április 21.

ESEMÉNY HELYSZÍNE

Veresegyház
Ivacs

ESEMÉNY SZERVEZŐJE

INDULÓK SZÁMA

  • 260 fő

TÁVOK, PONTOK

  • 20 km
  • 10 km
  • 5 km

AZ ESEMÉNY SZERVEZETTSÉGE

A versenyközpont teljesen felszerelt volt, frissítő, öltöző, ruhatár is helyet kapott a rajtszámátadás mellett. Ezen kívül helyi kistermelők is megjelentek kiállítóként, több sátorban is tudtak nézelődni/érdeklődni a versenyzők és kísérőik, még telefontöltő állomás is rendelkezésre állt. A frissítőcsomagot is a helyi termelők támogatták sütivel, szörppel és paradicsommal. A menetrendet – amit az érdeklődők több táblán is megtaláltak a versenyközpontban – pontosan tartották, egyáltalán nem volt csúszás. Az útvonal szintén jól ki volt táblázva, igaz, a szűk pályán kicsit feltorlódott olykor egymásra a mezőny, mivel 5 perces bontásban engedték el a szervezők a 20, 10 és 5 km-es távon indulókat. A jövőben talán érdemesebb lenne nagyobb szüneteket hagyni a különböző távok rajtjai között. Az esőzések miatt egy kis vízfolyás és sár is várta a versenyzőket, de terepversenyre készültek, így ez nem okozott problémát.

ÍGY LÁTTUK MI

Remek szervezésű verseny volt, alaposan felszerelt versenyközponttal, remek útvonalakkal – bizonyosan senkiben sem maradt hiányérzet.