KMA_4272

Kedves Ötpróbázó!

Azonosítód:

amit ne felejts el megadni nevezéskor!
Pontjaid:
Hatalmas sikerrel és 20.000 fős résztvevői létszámmal zárult a Mozgás Éjszakája, mely ébren és aktívan tartotta a fővárost péntek éjszaka a Hősök terén és a Városligetben.

A Mozgás Éjszakája már kora este kezdetét vette – igaz a fővárostól kicsit távolabbi helyszínen, maximalizált létszámmal –, hiszen 19 órakor Szentendréről rajtolt, majd két órával később az Újpesti Kajak-Kenu telepen kötött ki az a 18 sárkányhajó és a benne ülő több mint 300 fő szabadidő sportoló, akik Ötpróba pontokra és egy igazi naplementés evezős élményre vágytak. Ötpróbázóink társaságában vízre szállta Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára Révész Máriusz és családja, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője Szemán Róbert, az Ötpróba programsorozat nagykövetei közül Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Gajdos Tamás újságíró, televíziós műsorvezető és Tamás Rita, a Ne pánikolj, sportolj mozgalom alapítója is.
DJI_0701
A dunai sárkányhajózáson készült képek itt tekinthetőek meg!

Mindeközben a Hősök terén a 25 ingyenes sportág képviselője és csapataik az utolsó simításokat végezték kitelepülésükön, hogy a lehető legminőségibb, legextrább élményt nyújthassák majd a kilátogatóknak az éjszaka folyamán. A 21 órai megnyitóhoz közeledve gyülekeztek is szép számmal a Mozgás Éjszakája résztvevői, a 21:15-kor kisorsolandó Garmin sportóra és a Trek kerékpár igazán felborzolta a kedélyeket. Záporoztak kifelé a tombola cetlik (a Trek kerékpár gazdájának személye a megnyitón való részvételhez volt kötött és természetesen a szerencsén múlott) és megállás nélkül jöttek az Ötpróba pontszerző sportágakra való ingyenes regisztrációk (a Garmin sportóra megnyerésének feltétele volt az 5 Ötpróbás sportág bármelyikére történő regisztráció) is.

Az ünnepélyes megnyitót egy közös zumbás bemelegítés vezette fel, majd következhettek a beszédek és személyes köszönetnyilvánítások az eseményhez kapcsolódóan. A hivatalos ceremónián ott volt többek között Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára, Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, Joanne Schroeder, a Szabadidősport Világszövetség elnöke, dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora és Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője.
BES_8723
Olimpiai – Világ – és Európa-bajnok élsportolóink is képviseltették magukat a rendezvényen, a sportolni vágyók találkozhattak többek között dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónkkal, Storcz Botond és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakosainkkal, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászunkkal, Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszónkkal és Baji Balázs Vb –, és Eb-érmes atlétánkkal is.

Mellettük természetesen nem hiányozhatott a Mozgás Éjszakájáról a sport vlogger, egykori Exatlon versenyző Nagy Dániel, aki a TV műsorból is ismert akadálypályán mérette meg magát, illetve a szemfülesek egy közös fotó erejéig rátalálhattak a görkoris mezőnyben Gelencsér Tímea modellre, egykori szépségkirálynőre, Exatlon versenyzőre is.

A hivatalos megnyitó után gazdára talált a Garmin sportóra és a Trek kerékpár is, majd önfeledten, örömmel és boldogsággal vethették bele magukat a kilátogatók a 25 ingyenes sportág valamelyikébe. A nagyszínpadot – előtte több ezer csillogó szemű emberrel – 1,5 órára „felrobbantotta” Angyal András és zumbás csapata, ezzel együtt pedig elrajtolt a gyalogos éjszakai túra – érintve az impozáns új Néprajzi Múzeum tetőkertjét, melyről fantasztikus képeket lehetett készíteni – és a görkorcsolyázás több ezer fős mezőnye is. A Hősök tere, a Városliget, az Andrássy út, az Oktogon minden zegzuga megtelt a felszabadult, igazi szabadságérzetet és „flow” élményt átélő szabadidő sportolók tömegével.
BES_8871
A Városligeti-tavon egymást váltották a sárkányhajós csapatok, folyamatosan cseréltek gazdát a SUP deszkák, a Városligeti Sportcentrum hátsó traktusában megállás nélkül zajlottak a streetball és kispályás foci bajnokságok, a könnyedebb szabadidős tevékenységeket kedvelők pedig sakkozhattak, falat mászhattak és jógázhattak is.

Éjjel negyed11-kor elrajtolt a rövid, közép – és hosszútávú futás, melynek keretein belül edzettségi szinttől függetlenül bárki megtalálhatta a neki megfelelő távot és szabadon sportolva élvezhette a kivilágított Budapest csodás látványát.
KMA_4770
A Hősök terén sportágválasztás mellett sportágváltás is történt 23 órához közeledve, hiszen a táncos lábú közönség helyét 100 db spinning kerékpár vette át. A Spinning Hungary oktatói brutális órákat tartottak, a bringázást kedvelők pedig felvették a ritmust, egészen a rendezvény végéig, hajnali 4 óráig kitartottak.
KMA_5352
A legnagyobb résztvevői létszámú Ötpróbás pontszerző sportág a 00:15-kor elinduló kerékpározás volt, a több ezer fős tömeg 10 percen át gurult kifelé a Kós Károly sétányon célba véve Budapest két hídját, a Petőfi és a Margit hidat, hogy aztán majd 18 km után hajnali fél3 körül visszatérjenek az esemény központi helyszínére.
KMA_5123
Összességében tehát rendkívüli népszerűségnek örvendett és igazán extra fesztiválélményt nyújtott a 2022-es Mozgás Éjszakája annak a mintegy 20.000 főnek, aki ezt az eseményt választotta június 17. éjszakai programjának.

Hálás köszönet illeti ezúton is a kitelepülő sportágakat, a rendezvény lebonyolításában közreműködőket és természetesen elmaradhatatlan támogatóinkat!

Az eseményen készült fotók itt találhatók és tölthetők le!

A rendezvény videós összefoglalója itt tekinthető meg!
otproba-logo-001
Kövess minket:
facebook instagram 
Leiratkozás